Becsült olvasási idő: 1 perc
Házi borászkodástól a nemzetközi borfesztiválig

Dél-Szlovákia legnagyobb borászati rendezvényén 28 helyi borász mellett a környező országok neves pincéi is képviseltették magukat. 

Az Esztergomtól 30 kilométerre található felvidéki Kürt község több száz éves háztáji borászati kultúrával rendelkezik, amelyet a 6 évvel ezelőtt megrendezett első fesztiválig csak egy szűk réteg ismerhetett meg. Az első borfesztivál fordulópontot jelentett egyes, időközben mind nagyobbá váló helyi borászatok számára, hiszen több ezer látogató vitte hírül a helyi borok és a nemzetközi vendégborászok termékeinek ízvilágát. Az indulás óta minden évben nyár derekán a szőlőhegyi pincesoron megtartott kulturális és kulináris rendezvény az évek alatt Dél-Szlovákia legnagyobb borászati eseményévé nőtte ki magát.

A kürti borvidéken termett szőlő jellegzetes karakterét és egyediségét Dél-Szlovákia legmelegebb mikroklímájának és a dombonként eltérő, réteges felépítésű, mészben és ásványi anyagokban gazdag talajszerkezetnek köszönheti, amely ráadásul az aszályos időszakokban is kellő nedvességforrással szolgál a tőkék számára. A szőlőhegy különböző dűlőin Alibernet, Devín, Dunaj, Kékfrankos, Kékoportó, Olaszrizling, Rajnai rizling, Rizlingszilváni, Szentlőrinci, Zöldveltelini fajta egyaránt terem. A pincészetek a szőlő feldolgozása során törekednek a helyi tradíciókon alapuló kézműves technikák követésére és a hagyományos előállítási technológiák alkalmazására.

Az idei fesztivál – követve az eddigi szokásokat – irigylésre méltó környezetben, a borok főszerepe mellett kulturális és gasztronómiai élményeket is kínálva várta látogatóit. Két nap alatt a község mintegy 2100 fős lélekszámának közel ötszöröse vett részt a fesztiválon, az ország különböző régiói mellett magyarországi és a környező országbéli látogatók, turisták egyaránt érkeztek. A rendezvényre 28 helyi borász mellett jöttek bortermelők Szlovákia különböző tájegységeiről, a külföldi borokat a Magyarországról, Csehországból, Romániából, Szlovéniából és Ausztriából érkező gazdák termékei képviselték.

A tájegység fejlődése szempontjából nem pusztán a Kürti Pincefesztivál hosszú távú fennmaradása a reménykeltő, hanem az igazi előrelépést az hozná, ha a helyi közösség is minél több ponton bekapcsolódhat, mind a rendezvény lebonyolításába, mind a helyi nagyüzemi gazdálkodásba.

Csizmadia Anikó, Szunomár Csaba
Információ: www.strekovin.sk/hu