Becsült olvasási idő: 2 perc
Hét milliárd forint fölé nőtt a húsvéti sonkapiac tavaly

16 százalékkal több sonkát adtak el a boltok legutóbb március-áprilisban, mint egy évvel azelőtt. A Nielsen sajtóközleménye.

Sonkával és füstölt hússal a kiskereskedelem húsvét környékén március-április során tavaly több mint 7 milliárd forint bevételt ért el. Ez 5 százalékkal több, mint a tavalyelőtti hasonló periódusban. Többek között ezt állapítja meg a Nielsen Kiskereskedelmi Indexe.

Mennyiség szempontjából 16 százalékkal emelkedett a forgalom.

Jellemzi a keresletet, hogy erősen koncentrált: értékben az összes eladásból 93 százalékot vitt el a magasabb minőségű főtt sonka múlt év március-április során. További 1 százalék jutott a füstölt főtt szegmensre, 6 pedig „egyéb” sonkákra.

Egy kilogramm sonka tavaly március-áprilisi, mennyiségi eladással súlyozott fogyasztói átlagára 1 932 forint; közel 3 százalékkal több, mint az előző évi hasonló periódusban.

Főtt sonkánál a szintén tavaly március-áprilisi kilogrammonkénti 2 034 forintos átlagára plusz 0,4 százalékot jelent.

A bolti eladás szintén koncentrált. Ugyanis a legutóbbi évek húsvéti időszakai során értékben a sonka háromnegyed részét 400 négyzetméternél nagyobb üzletekben adják el.

Amíg a 2 500 négyzetméternél nagyobb üzletek piaci részesedése csökken, addig a szupermarketet és diszkontot magában foglaló 401-2 500 négyzetméteres csatorna részaránya növekszik.

Miközben erős a modern üzlettípusok pozíciója, egyre inkább előtérbe kerül a csemegepult; amelynek értékben mért piaci részaránya a legutóbbi három év húsvéti periódusaiban 40, 42 majd tavaly már 43 százalékot ért el. Ennek megfelelően csökken az önkiszolgálás súlya.

###

Sonka mennyiségi eladással súlyozott fogyasztói átlagára a legutóbbi három húsvéti időszakban. Forint/kilogramm.

 Termék

 2013. március-

 április

 2014. március-

 április

 2015. március-

 április

 Sonka összesen

1848

1881

1932

 Főtt sonka

1994

2026

2034

 Füstölt főtt sonka

1188

1126

1137

 Egyéb sonka

1508

1517

1179

Forrás: Nielsen fogyasztói információkat és ismereteket szolgáltató vállalat

Sonka értékben mért kiskereskedelmi forgalmából a bolttípusok piaci részesedése. Százalékban.

 Bolttípus

 2013. március-

 április

 2014. március-

 április

 2015. március-

 április

 2 500 nm felett

33

30

28

 401-2 500 nm

41

44

47

 201-400 nm

8

8

8

 51-200 nm

15

15

14

 50 nm és kisebb

3

3

3

Forrás: Nielsen fogyasztói információkat és ismereteket szolgáltató vállalat