A mostani alkalommal odaítélt díjat - amelyet gyakran agrár Nobel-díjként is emlegetnek - az amerikai, iowai székhelyű alapítvány a genetikailag módosított növények előállításban elért sikerek elismeréseként adta át. Az alapítvány szerint ugyanis a gének növényi sejtekbe történő stabil átültetésével járó technológiával nő a terméshozam, a növények kártevőkkel és betegségekkel szembeni ellenállóképessége, valamint a szélsőséges időjárási körülményekkel szembeni tűrőképesség.
A díjazottak: a belga Van Marc Van Montagu, a belgiumi Genti Egyetem növénytechnológiai intézetének alapítója, Mary-Dell Chilton, a Syngenta nevű biotechnológiai vállalat alapítója és kutatója és Robert Fraley, a Monsanto cég (aki egyben a díj egyik fő támogatója) vezető technológiai munkatársa.
Fraley alkotta meg az első mesterségesen előállított gyomirtószer-rezisztens szójababot, a belga Van Montagu és Chilton pedig egymástól függetlenül fejlesztette ki a biotechnológiai eljárást még az 1980-as években.A belgiumi egyetem tudósa reméli, hogy az agrár Nobel-díj odaítélése a biotechnológiának segíti az Egyesült Államokban már széles körben termelt növények európai elfogadását is. Az alapítványi bizottság indoklásában kiemelte, hogy a világon 2012-ben öszesen 170 millió hektáron termesztettek genetikailag módosított növényeket.

