hirdetés
hirdetés
hirdetés
2021. július. 24., szombat - Kinga, Kincső.
hirdetés

Hungarikumok is megjelennek a Nemzeti összetartozás napján

Negyedik alkalommal emlékeznek meg június 4-én a Nemzeti összetartozás napjáról, a trianoni békediktátum aláírásához kapcsolódva. Ezen a napon számos program várja az érdeklődőket a fővárosban és az ország több pontján.

hirdetés

A közigazgatási tárca MTI-hez eljuttatott tájékoztatója szerint a nemzeti rendezvény programjai ezúttal is a kultúra határon átívelő egysége, illetve az anyaországi és a külhoni magyarság kapcsolatainak erősítése köré épülnek fel.

Délelőtt a fővárosban a Magyarság Házában tartandó megemlékezésen ünnepi köszöntőt mond Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes. A műsorban fellépnek a Magyarság Háza tehetséggondozó programjában részt vevő külhoni népzenészek és néptáncosok, valamint a Kárpát-medencéből érkező versmondók.
Este 19 órától "Éltető Hagyomány - Kárpát-medencei Örökségünk" címmel gálaműsort rendeznek, amelyen Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere mond köszöntőt. A műsorban közreműködnek a Magyarság Háza tehetséggondozó programjában részt vevő Kárpát-medencei néptáncosok és népzenészek, valamint a Fölszállott a páva című tehetségkutató verseny szereplői.

A június 4-i nemzeti összetartozás napján a Rákóczi Szövetség szervezésében 78 Kárpát-medencei középiskola több mint 2800 diákja utazhat legalább egy határ átlépésével egy másik magyar iskolához.

Kaposvárott a trianoni békediktátum 94. évfordulója és a nemzeti összetartozás napja alkalmából Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke mond beszédet. Pécsett Hoppál Péter (Fidesz) országgyűlési képviselő és Páva Zsolt Pécs polgármestere szólal fel, Óbuda-Békásmegyer ünnepi programján pedig Bús Balázs polgármester mond beszédet.

Hungarikumok rendezvénye

A Hungarikum Bizottság a Büszkeségeink a Hungarikumok elnevezéssel tart rendezvényt, melynek célja a kiemelkedő nemzeti értékek bemutatása, megismertetése és népszerűsítése a fiatal generáció számára. Fellépnek Kállay-Saunders András, Vastag Csaba és a Budapesti Operettszínház, valamint a 100 Tagú Cigányzenekar művészei.
Az Országgyűlés 2010. május 31-én nyilvánította június 4-ét, a trianoni békediktátum aláírásának napját a Nemzeti Összetartozás Napjává.

Az erről szóló törvényben az Országgyűlés rögzítette, hogy kötelességének tekinti arra inteni a nemzet ma élő tagjait és a jövendő nemzedékeket, hogy a trianoni békediktátum okozta nemzeti tragédiára mindörökké emlékezve, más nemzetek tagjaiban okkal sérelmeket keltő hibáinkat is számon tartva, s ezekből okulva, az elmúlt kilencven esztendő küzdelmeiben az összefogás példáiból, a nemzeti megújulás eredményeiből erőt merítve, a nemzeti összetartozás erősítésén munkálkodjanak.

hirdetés
hirdetés

Nemzetközi FMCG hírek

Ne maradj le a nemzetközi FMCG hírekről és a legfrissebb szakmai újdonságokról. Minden külföldi FMCG - food és non food hír egy helyen, cégekről, üzletről és a környezetről nem csak szakembereknek.

 

hirdetés

Rovatoldalunkon bemutatjuk a legfrissebb ALDl-akciókat, termékinnovációkat, kedvezményes ajánlatokat - a kínálat folyamatosan frissül, ne maradj le egyről sem!

Árfigyelés, konkurenciafigyelés, akciófigyelés az interneten keresztül. A Storescanner az általuk figyelt áruházak termékeit hetente felméri és előfizetői számára elérhetővé tesszi a teljes választékot, a ki- és belistázott termékeket, aktuális árakat, árváltozásokat, az akciókat valamint az akciók darabaszámát. Egyedüliként rögzítik az akciók típusait is, valamint az akciós újságokban megjelenő gyártók és márkák számát és méreteit. Mostantól rendszeresen követhetők az aktualitások új rovatunkban!

ÉRDEKES HÍRED VAN?
KÜLDD EL NEKÜNK!

Az elmúlt években több mint ötszáz üzlet pályázott a díjra, közülük összesen mintegy 200-an kaptak elismerést, és használták "Az Év Boltja" díj logóját, ezzel is szemléltetve vásárlóik számára, hogy saját kategóriájában kiemelkedően magas szolgáltatást nyújtó üzletben vásárolnak.

Hívd fel magadra a figyelmet egy szakmai díjjal, és adj bizonyosságot a vásárlóknak arról, hogy Te gyártod, forgalmazod a kategóriájában legjobb, legízletesebb, leginnovatívabb mentes terméket az országban! Ez a lényege a Mentes-M versenynek!

hirdetés

A legjobb HR-kommunikációs megoldások versenye. Normál nevezési határidő: augusztus 19.

Alkalmazottpszichológia-tudás a hétköznapokra cégvezetőknek, értékesítési vezetőknek, értékesítőknek, kommunikációs szakértőknek, politikusoknak, és mindenkinek, akinek a munkája részét képezi, hogy meggyőzzön másokat, értékesítsen valamit: terméket, szolgáltatást, ötletet vagy önmagát.

Mutassátok meg, hogy CSR-ral valóban lehet jót tenni! Normál nevezési határidő: október 12.