hero
Store Insider
Becsült olvasási idő: 4 perc
Húsvéti FMCG-körkép: értékben bővülés, mennyiségben lassulás

A 2025-ös húsvéti időszakban az előző évhez képest értékben hat százalékkal nagyobb, míg mennyiségben négy százalékkal kevesebb élelmiszer került a hazai fogyasztók kosaraiba. A húsvéti szezon azonban minden évben még mindig megmozgatja az FMCG‑piacot: ilyenkor nemcsak a sonka és a tojás iránti kereslet ugrik meg, hanem a szezoncsokoládé és a sütés-főzés alapanyagai is kiemelkedő forgalmat hoznak.

A húsvétot megelőző hetek rendre az éves élelmiszer-eladások csúcsidőszakai között szerepelnek. A Store Insider 2026. január-februári számában megjelent, Horváth Zsófia, a NielsenIQ senior analytic insights associate-e cikkéből kiderül, hogy 2025-ben mely termékkörök töltötték meg leginkább a fogyasztók kosarait.

Szezonális csokoládé

A szezoncsokoládé továbbra is az egyik legmeghatározóbb húsvéti kategória: a csokitojásokból, figurális csokoládékból széles kínálat épül fel, amely már hetekkel az ünnep előtt jól láthatóan jelen van a boltok polcain. A 2025-ös szezonban a kategória 9 milliárd forintot meghaladó forgalmat ért el, ami 8 százalékkal magasabb érték, mint egy évvel korábban. Ugyanakkor a mennyiségi eladás 9 százalékkal csökkent az előző évhez képest. Az értékbeli növekedés motorja így a két számjegyű árszínvonal-emelkedés volt, hiszen a 2024-es szezonhoz képest több mint 15 százalékkal nőtt a szezonális húsvéti édességek átlagos árszínvonala. 

Az említett árszínvonal-emelkedés a saját márkás termékek esetében volt jelentősebb. A kereskedelmi márkás szezonédességek közel 40 százalékot drágultak, míg a gyártói márkás termékek átlagos árszínvonala 14 százalékkal növekedett. A számottevő árszínvonal-emelkedés következtében értékben a saját márkás termékek bővültek nagyobb mértékben (+33%), részesedésüket 22 százalékról 27-re növelve. A teljes, forintban mért forgalom 73 százalékát kitevő gyártói márkás termékek pedig értékben mindössze 1 százalékkal növekedtek az előző időszakhoz képest. 

A húsvéti csokoládéfigurák között továbbra is a csokinyúl dominál: évek óta ez a forma adja a kategória eladásának legnagyobb részét. Mintegy 12 százalékos értékbeli növekedésének köszönhetően a kategória forintban mért forgalmának majdnem felét generálja az ilyen termékek eladása. A második legnépszerűbb figura a húsvéti édességek választékában a csokitojás. A csokoládényulakhoz hasonlóan a csokitojások is 12 százalékos értékbeli növekedést tudhatnak magukénak, és így a kategória értékbeli forgalmának több mint egyharmadát teszik ki. Az értékbeli forgalom fennmaradó részét a különféle egyéb figurák, a játékot is tartalmazó változatok, illetve a több csokifigurát egyben kínáló összeállítások adták.

A 2024-es szezonhoz képest több mint 15 százalékkal emelkedett a szezonális húsvéti édességek átlagos árszínvonala.

Sonka & tojás

A sonka továbbra is a húsvéti kosár meghatározó eleme, ugyanakkor a 2025-ös szezonban inkább visszafogottabb trendek látszottak: értékben 1 százalékos növekedés mellett a mennyiség nagyjából 1 százalékkal csökkent az előző évhez képest.

A tojáseladásokat tekintve 2025 húsvéti szezonjában értékben 35 százalékkal nagyobb forgalmat generált a kategória. Ezt elsősorban azonban a kiemelkedően magas, az előző év azonos időszakához viszonyítva több mint 50 százalékos átlagos árszínvonal-emelkedés hajtotta, míg mennyiségben 15 százalékkal csökkent a kategória eladása.

A sonka továbbra is a húsvéti kosár meghatározó eleme, ugyanakkor a 2025-ös szezonban inkább visszafogottabb trendek látszottak: értékben 1 százalékos növekedés mellett a mennyiség kb. 1 százalékkal csökkent az előző évhez képest.

Sütés-főzés

A húsvéti kosár azonban nem merül ki a sonkában, tojásban és csokiban, hiszen a házi sütés–főzés továbbra is meghatározó része az ünnepi készülődésnek. Európában, de kiemelkedően Kelet-Európában a húsvéti kosár legnagyobb részét ezek a termékek adják, míg a világ más régióiban inkább a különböző desszertek és édességek teszik ki a fogyasztók húsvéti kosarait.

A zsiradékok közül a vaj tudott értékben és mennyiségben is növekedni. Értékben 20, mennyiségben 4 százalékkal fogyott több vaj 2025 húsvétján, mint 2024-ben. Ezzel szemben a margarinértékesítések értékben 19, míg mennyiségben 2 százalékkal csökkentek az előző évhez képest. A margarinhoz hasonlóan az étolaj-értékesítés is csökkent mennyiségben, 10 százalékkal. Értékben az étolaj 29 százalékos növekedést mutatott, ami az előző év azonos időszakához viszonyított kiugró, 44 százalékos átlagos árszínvonal-emelkedésnek köszönhető. 

A sütési-főzési alapanyagok közül a liszt eladása míg értékben 12 százalékkal nőtt, addig mennyiségben 7 százalékkal csökkent. Az értékbeli növekedés motorja ebben az esetben is a 12 hónappal ezelőtthöz képest bekövetkezett, 21 százalékos átlagos árszínvonal-emelkedés volt. Élesztőből az előző évhez hasonló mennyiség fogyott, míg kakaóporból 10 százalékkal kevesebb került a kosarakba. 

A tavalyi húsvéti időszakban a kristálycukor és a porcukor forgalma is csökkent az előző év azonos szezonjához hasonlítva. Kristálycukorból értékben 13, mennyiségben 16 százalékkal fogyott kevesebb, míg porcukorból értékben 8, mennyiségben 4 százalékkal kevesebb került a kosarakba.

Európában, de kiemelkedően Kelet-Európában a húsvéti kosár legnagyobb részét a sütési-főzési alapanyagok adják, míg a világ más régióiban inkább a különböző desszertek és édességek teszik ki a fogyasztók húsvéti kosarait.

Alkoholmentes és alkoholos italok

A húsvéti bevásárlás része a különböző italok beszerzése is, legyen szó alkoholos vagy mentes termékekről. A 2025‑ös húsvéti szezonban az alkoholmentes italok értékben 9 százalékkal bővültek, miközben a mennyiség nagyjából megegyezett az előző évivel. 
A kategóriákon belül eltérő irányok látszanak: szénsavas üdítőből, energia- és sportitalból, valamint jegesteából több fogyott, míg a gyümölcslé és az ásványvíz visszafogottabb húsvéti szezont zárt. 

Az alkoholos italoknál hasonló ár-volumen kettősség figyelhető meg. Értékben 2 százalékos növekedés mellett a mennyiség ugyanennyivel csökkent a 2025-ös húsvéti időszakban. A kategóriákon belül whiskyből és pálinkából mérséklődött a kereslet, ugyanakkor a gin, a rum és a különböző kevert italok mennyiségi forgalma meghaladta az egy évvel korábbit.

A kategóriákon belül eltérő irányok látszanak: szénsavas üdítőből, energia- és sportitalból, valamint jegesteából több fogyott, míg a gyümölcslé és az ásványvíz visszafogottabb húsvéti szezont zárt.

Összességében a húsvéti szezon szerkezetét továbbra is a nagy, meghatározó kategóriák alakították, miközben a mennyiségi visszaesés mögött elsősorban az árak elmozdulása állt. Bár voltak kisebb változások a kategóriák súlyaiban, ezek inkább finomabb átrendeződéseket jeleztek, nem pedig éles fordulatot a piacon.

*2024 húsvétja március 29. – április 1-re esett, 2025-ben pedig április 18–21-ig tartott. A húsvéti szezont vizsgálva a megelőző egy hónapot és az ünnep utáni egy hetet kumulálva, tehát a 2025. március 24. – április 27-ig tartó időszakot a 2024. március 4. – április 7-hez viszonyítva mutatjuk a trendeket.

A cikk a Store Insider digitálisan is letölthető decemberi számában olvasható.

Fotók: Adobe Stock