Becsült olvasási idő: 1 perc
Húsz százalékkal több magyar dinnye fogyott a SPAR áruházakban

A napokban véget ért magyar dinnyeszezonban a SPAR-hálózat egységeiben összesen 5,4 millió kilogramm dinnyét értékesítettek, ami 20%-kal haladja meg a 2012. évi mennyiséget. A sikerhez hozzájárult a hazai dinnye értékesítését segítő kampány is.  

A Vidékfejlesztési Minisztérium, a Magyar Dinnyetermelők Egyesülete, valamint a Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet közötti egyeztetés értelmében, a magyar dinnye népszerűsítése érdekében a szezon elején kampány kezdődött, melyhez a SPAR is csatlakozott. Ennek része volt – egyebek mellett – az áruházi dinnyekóstoltatás is, melynek SPAR hálózatán belüli, tájékoztatóval egybekötött ünnepélyes eseményére 2013. augusztus 2-án került sor.

dinnyeBár a kedvezőtlen időjárás miatt a szezon a szokásosnál mintegy két héttel később kezdődött, − nem utolsósorban a fenti összefogásnak is köszönhetően – ez évben is sikerült a múlt évi eladásokat növelni. A július-szeptember közötti időszakban 5,4 millió kilogramm, igen jó minőségű, hagyományos és magnélküli magyar dinnyét értékesítettek a SPAR üzletei, mely mennyiség ötödével haladja meg a 2012. évi 4,5 millió kilogrammot. Az idén értékesített mennyiség, mely különböző Békés megyei termőterületekről származott, több mint 280 kamionnyi ízletes és egészséges gyümölcsnek felel meg.