Becsült olvasási idő: 1 perc
Idén is lesz Termelői Közösségek Napja

A Földművelésügyi Minisztérium Eredetvédelemért felelős Helyettes Államtitkársága idén megrendezi a Termelői Közösségek Napját, a hagyományos terméket előállító közösségek ünnepét. A szakmai fórum a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala és az EOQ MNB Közhasznú Egyesület közreműködésével valósul meg.

A Termelői Közösségek Napjának megszervezésével cél a hagyományos termékeket előállító közösségek tevékenységének szakmai támogatása, együttműködésük és tapasztalatcseréjük elősegítése. A jól működő termelői közösségek az eredetvédelem alapját jelentik. A konferencia keretében kerül sor a földművelésügyi miniszter által a példaértékű tevékenységet folytató közösségek elismerésére 2016-ban alapított ,,Közösségi Díj a Hagyományos Termékekért" elismerés, valamint a ,,Hagyományok-Ízek-Régiók" (HÍR) védjegy használati jogára sikerrel pályázó termelők, illetve termelői közösségek részére az elismerő díjak és oklevelek ünnepélyes átadására. Az eredetvédelmi program eredményeként idén nemzeti oltalmat kapott termékek termelői, valamint a program lebonyolításában közreműködő szakemberek és szakmai szervezetek miniszteri elismerő okleveleket vehetnek át.


A rendezvény fővédnöke: Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter. A konferencia időpontja:  2017. december 7. (csütörtök), 10 óra. Helyszín: Földművelésügyi Minisztérium, Darányi Ignác terem.

A részvétel díjmentes, de a regisztrációhoz kötött. A meghívó és a program itt elérhető, regisztrálni pedig itt lehet.