hero
MTI
Becsült olvasási idő: 1 perc
Idén is megszervezik a TeSzedd! akciót
Idén már tizedik alkalommal valósul meg Magyarország legnagyobb és egyre népszerűbb hulladékgyűjtő eseménye, amelyre keddtől jelentkezhetnek az önkéntesek - jelentette be Steiner Attila, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára a tárca közleménye szerint.

A kormány kiemelt célja az illegális hulladékkal szennyezett területek felszámolása a Klíma- és természetvédelmi akciótervben foglaltak szerint, hiszen mindannyian tiszta környezetet, tisztább országot szeretnénk. Ezért nemrég megújult az illegális lerakók bejelentését fogadó Hulladékradar alkalmazás, amit eddig több mint 23 ezren töltöttek le és a segítségével már közel 70 ezer tonna hulladékot szállítottak el - jelezték a közleményben.

Steiner Attila hangsúlyozta, hogy a TeSzedd! - Önkéntesen a tiszta Magyarországért akció a környezettudatos gondolkodást, a lakossági szelektív hulladékgyűjtés elterjedésének erősítését, és az erre irányuló széles körű társadalmi szemléletformálást is népszerűsíti.

Forrása: Adobe Stock

Az eseményen tavaly több mint 90 000 résztvevő 1900 önkéntes csoportban, 1500 helyszínen mintegy 3000 tonna hulladékot gyűjtött össze. A közösségi összefogást erősítő akcióban 650 oktatási intézmény és 272 államigazgatási szerv képviseltette magát, de a résztvevők között szép számmal akadtak munkahelyi közösségek, társadalmi szervezetek által létrehozott önkéntes csoportok és magánszemélyek is.

A hulladék elszállításáról és a gyűjtéshez szükséges eszközökről idén is az ITM gondoskodik, ez utóbbinál változás az eddigiekhez képest, hogy az eszközöket nem postai úton, hanem személyesen tudják majd átvenni a koordinátorok.

Az idei TeSzedd! hulladékgyűjtő akció május 2-től 8-ig tart, regisztrálni a szelektalok.hu oldalon lehet április 24-én 18 óráig.