A Hajnaltáj riportere Nagyréde határában beszélgetett egy termelővel. Benedek Orsolya azt mondta, bár az év elején az időjárás rájuk ijesztett, a természet korrigálta a korai virágzást, és most úgy néz ki, jó lesz a termés az első évben termő ültetvényen, ahol nem fóliatakarással és csepegtető öntözéssel, hanem extenzív körülmények között, természetközelibb módon, szalmatakarással és esőztető öntözéssel termelik a gyümölcsöt.
Az értékesítésről a szakember azt mondta, a korábbi 4-6 évben a direkt értékesítés irányába mentek el, standokon, pavilonokban árulták a gyümölcsöt, idén azonban elkezdenek nagykereskedőkkel, üzletláncokkal is dolgozni. A szüret már pár nap múlva megindulhat, az árat pedig igyekeznek úgy megállapítani, hogy a termelő és a fogyasztó is elégedett legyen.

