A bankok közötti verseny az első hónapok utáni helyezkedést, átárazásokat követően nyugvópontra jutott, így viszonylag alacsony a valószínűsége, hogy a többletadóból a bankok magukra vállaljanak. Az adónövekedés hatása ellen leginkább a bankkártyás fizetéssel védekezhetünk.
Az év eleji tranzakciós adót illetően a bankok egymást figyelve gyakran újraárazták szolgáltatásaikat. Az első hónapok folyamatos változtatásai után azonban mára kialakult egy bizonyos status quo – írja a Bankmonitor.hu. A portál szerint gyakorlatilag semmi esélye nincs, hogy saját (alig látható) profitjuk terhére az adóemelést most átvállalnák a bankok.
Így átlagos jövedelem és megtakarítások mellett akár 4-5 ezer forinttal is többet fizethetünk éves szinten a számítások szerint. A két fő tétel ebből az átlagosan 1800-1800 forintot kitevő készpénzfelvételi jutalék és a befektetett megtakarításaink kamatai után fizetett egészségügyi hozzájárulás (eho). Az év elejétől érvényes adóterhelés önmagában 3800 forint adóterhet jelentett az átlagos bankszámla-tulajdonosnak. Egy átlagos jövedelem, átlagos bankkártyahasználat esetén (itt van a táblázat) több mint 4700 forint adóteher kizárólag az adóemeléshez kapcsolódik éves szinten. A két tétel együttesen közel 8500 forint éves szinten. Az adóemelés egyik közvetlen hatása az lesz, hogy az akciós rövid távú banki kamatok kihasználása egyre nehezebbé válik. Emellett ugyanakkor a megtakarítások egyre jelentősebb adóztatása következtében egyre jobban felértékelődik a tartós befektetési számlán (tbsz) elhelyezett bankbetét, hiszen ebben az esetben a 16 százalékos kamatadót 5 évet meghaladó megtakarítással elkerülhetjük, azaz az adóterhelést jelentős mértékben lecsökkenthetjük.
A tranzakciós adó fizetésének csökkentésében van még lehetőség: a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint bőven van lehetőség további „optimalizálásra” elsősorban azzal, hogy tovább növeljük a kártyás fizetés részarányát. 2012 második félévében ugyanis a lakosságnál még mindig az összes fizetési forgalomnak csupán a 25 százaléka bonyolódott bankkártya igénybevételén keresztül, a fennmaradó 75 százalék készpénzzel teljesült.

