hero
Zamaróczy Ádám
Becsült olvasási idő: 1 perc
Indul a brutális adventinaptár-dömping az amerikai Aldikban
A Bay Island Hot Sauce Advent Calendar nevű kiadvány különösen „erősre” sikeredett.

Két évvel ezelőtt az amerikai Aldi úgy döntött, hogy National Advent Calendar Day néven külön ünnepnapot szentel a sajátmárkás adventi naptárainak. A jeles alkalom időpontjaként minden év első novemberi szerdáját jelölte meg a vállalat. Nem mellékesen ez az a nap, amikor a speciális kiadványok a cég üzleteiben is elérhetővé válnak. 2022-ben történetesen november 2-ra esett az időpont.

Az igazi klasszikusok – úgymint például a boros Wine Advent Calendar, a sörös Beer Advent Calendar és a sajtos Emporium Selection Cheese Advent Calendar – mellett idén három újdonsággal is találkozhatnak a vásárlók.

A nóvumok között alighanem a Bay Island Hot Sauce Advent Calendar nevű naptár a legizgalmasabb, amelynek ablakai mögött különböző csípős szószokkal megtöltött üvegcsék rejtőznek. 

A csípős kalendárium (Forrás: Aldi)

A 0,84 unciás palackokba zárt készítmények némelyike épp csak megbizsergeti az ízlelőbimbókat, van azonban olyan is, amely a nyelv felületét valósággal lángba borítja. A naptár négy különböző chipotle paprikaszószt tartalmaz, amelyek közül az egyik érdekes módon csokoládés. A felhozatalt egyebek mellett három habanero-, két jalapeño- és egy Sriracha szósz is gazdagítja.

A másik két új változat a gyertyás Huntington Home Candle Advent Calendar és a fények zsidó ünnepére felkészítő Moser Roth Eight Nights of Hanukkah naptár. 

Egy kicsit nagyobb merítés (Forrás: Aldi)

A visszatérő jövevények között egyebek mellett egy hard seltzeres (kb.: alkoholos ízesített ásványvizes), két csokoládés, egy csokoládétrüffeles, egy kutyák, illetve egy macskák számára kompilált jutalomfalatos, valamint két legós kiadványt is megtalálhatnak az érdeklődők.

Az idei adventi naptárak teljes amerikai listája ezen a linken érhető el.

(Forrás: Food & Wine)