A halászok régi problémája, hogy a vízfolyásokból csak nagyon komoly díjért vételezhetnek vizet, s ez igencsak megdrágítja a termelésüket. A kormány döntése nyomán legalább felerészben megoldódtak a gondjaik, mert a téli vízbő időszakban ingyen kaphatják a legfontosabb termelőeszközt, és ennek már versenyelőnyei is vannak.
Egy kilogramm halban tíztől ötven forintig volt annak a víznek az ára, amely egyébként csak elfolyik az országban. Mostantól azonban a halastavakba kerül, s ha térítésmentesen kapják meg, akkor bátrabban tudnak gazdálkodni a vízzel, több víz párolog, ami javítja a mikroklímát, több vízimadárnak jut fészkelési hely, magyarázta egy halász. Hozzátette: előrelátó és bölcs döntés volt, hogy az állam átvállalja azokat a költségeket, amelyeket a vízügyi igazgatóság, a vízszolgáltatók önköltséges alapon meghoztak, és a termelőnek csak azzal a csatornaszakasszal kell törődnie, amely a közvetlen vízellátását szolgálja. Ezzel a döntéssel sokkal több víz marad az országban, és több embernek lesz lehetősége arra, hogy termeljen, valamint az öntözőművek fenntartásában is érdekeltté válnak.
A téli vízzel azonban tudni kell bánni, a jégzajlásos időkben veszélyben lehetnek az északi gátak.
A téli víz kivételének közgazdaságilag sokkal nagyobb a jelentősége, mint hogy a halászok pár tízezer köbméternyi vizet a tavaikba eresztenek. Ha a termelő ingyen megkapja a vizet, a többlettermelés adójából többszöröse folyik be, mint amennyit az állam a vízdíjon nyer. Vannak közösségi feladatok, és ilyen a víz biztosítása.

