A koronavírus járvány okozta gazdasági válság kirobbanása, 2020 áprilisa óta két kivétellel minden egyes hónapban elmaradt a boltos világ teljesítménye a korábbi év azonos hónapjától, az eladott portékák mennyiségét (szaknyelven volumenét) nézve (a két kivétel a június és a július hónapok voltak, de akkor is csak néhány tizeddel kúszott feljebb a változatlanságot jelző nulla szint fölé a boltos mutató).
És így volt ez 2021 első negyedévében is, nem is kicsit, mivel az év első három hónapját együtt mérlegre dobva a mínusz 3,2%. Igaz viszont, hogy az összehasonlítás alapját képező 2020 eleje még erős hónapok sora volt, főleg az akkori márciusi nagy spájzolások nyomán.
A második boltnyitás sem segített
Kénytelenek vagyunk a múlttal kezdeni. 2020 áprilisában az iparcikkes boltoknak a hónap egészében zárva kellett lenniük (kevés kivétel volt), a spájzolás is kifutott, így összességében 10%-ot bukott a boltos világ: azzal együtt, hogy a hagyományos boltok zuhanása 16% volt, de a webáruházak ezen 6%-ot azért javítottak (náluk megkétszereződött a piac, mivel csak a weben lehetett vásárolni iparcikk féleségeket). Ezzel kell összehasonlítani 2021 áprilisát.
És az összehasonlítással kezdődnek - vagy inkább folytatódnak - a bajok. 2021 március 8-tól április 7-ig boltzár volt (szigorúbb, mint az egy évvel korábbi). A friss heti monitoros statisztika szerint, ami a március 29 és az április 30 közötti napok hagyományos boltos kasszaadatait méri (webáruházak nélkül, folyó áron, tehát amit a nyugta mutat), 2% volt 2021 áprilisában a növekmény. És mire ebből a - lényegében az egész áprilisi hónapot lefedő - mutatóból kikerekedik a szokásos havi adat, a drágulás lefelé, a webáruházak felfelé húzó hatásait is hozzácsapva, nem lesz nagy eltérés a boltos világ 2020 és 2021 áprilisai között.
És ez nagy baj, különösen a hagyományos iparcikkes boltok számára, amelyek április 7-től újra kinyithattak. De a várakozásokkal szemben a hónap végéig maradt három hét, amikor már nyitva lehettek, nem javított a mérlegükön, sőt, sokat rontott.
A heti monitoros statisztika szerint ugyanis 2021 áprilisában 13-14% volt a kasszaadatok növekedése az élelmiszeres boltokban (elsősorban azért, mivel 2021-ben nem április legelején, hanem egy héttel későbbre estek a húsvét napjai, amikor az ünnepeket megelőző napokban többet költenek a szokásosnál a családok az élelmiszeres boltokban). Az a kurta 2%-os növekmény tehát egyik oldalról úgy jött ki, hogy a kasszás mutatót az élelmiszeres boltok és még a gyógyszertárak (18%-os többlettel) felfelé tornázták. Na de akkor valaminek egy másik oldalról lefelé kellett nyomnia.
Iparcikkes boltok: volt lejjebb, és jó mélyen
A különféle iparcikkes boltok áprilisi piaca tovább esett, nem is kicsit. És úgy, hogy az összehasonlítás alapját képező előző év áprilisában végig zárva kellett lenniük. Tehát 2021-ben volt három hét előnyük, a nyitvatartást nézve. De ez a heti monitoros mutatókon egyáltalán nem látszik, a hagyományos iparcikkes boltok tovább zuhantak. De úgy, hogy számvetésünk szerint a járvány előtti 2019-es áprilisi piacuknak már több mint felét elveszítették, a 300 milliárd forint körüli vásárlások felét:
heti monitor | havi bontás üzlettípusok | változás |
TEÁOR (3 jegy) | TEÁOR (4 jegy) |
|
egyéb háztartási cikk | textil, vasáru, festék, üveg, szőnyeg, fal-, padlóburkoló, villamos háztartási készülék, bútor, világítási eszköz | -33,5% |
kulturális, szabadidős cikk | könyv, újság, papíráru, zene-, videofelvétel, sportszer, játék | -21,7% |
egyéb, máshova nem sorolt áru | ruházat, lábbeli, bőráru, gyógyszer, gyógyászati termék, illatszer, dísznövény, állateledel, óra-, ékszer, foto-, optika, ajándékozási cikk, műtárgy, használt cikk | -16% |
KSH, heti monitor, online kasszaadatok (folyóár), előző év azonos időszakához képest, hagyományos boltok (webáruház nélkül), TEÁOR 3 (heti) és 4 számjegyű (havi) bontások | ||

