Sokaknak kétféle liszt létezik, a „sima”, meg a „rétes”, és szinte rejtjel a csomagoláson lévő rövidítés – összegzi a mindennapok tapasztalatait Werli József, a Magyar Pékszövetség szakmai titkára. A ritkán sütők emiatt gyakran nem tudják a maximumot kihozni karácsonyi süteményeikből, és a lelkes készülődés nem egyszer kudarccal végződik. A közepes és nagyobb boltok lisztválasztéka ma ennél már sokkal szélesebb. A lisztet többféleképpen is csoportosítják, és mindez leolvasható a csomagolás rövid jeléből, ami mindig néhány betűből és számból áll.
Az egyszerűség kedvéért felsoroljuk, melyik lisztből milyen tésztát, süteményt érdemes elkészíteni. Az egyes tésztákat persze akár többféle, vagy másmilyen lisztből is elkészíthetjük, mi itt azt adtuk meg, amelyik a tapasztalatok szerint a legízletesebb eredményt és a legkönnyebb sikert ígéri.
Az otthoni kenyérkészítéshez a kiskereskedelmi forgalomban különböző összetételű, kifejezetten erre szánt keverékek kaphatók. Ezek között a készlisztek között van fehér kenyérliszt (BL80), búzaliszt-keverék, kevert búza és rozsliszt, ezeket különböző malmok készítik. Tudni kell, hogy az igazi rozskenyér legalább 60%-ban tartalmaz rozslisztet, és otthon, konyhai tűzhelyben sütve, főleg kezdők esetében nem lesz könnyű az elkészítése. Vagy hosszan kell vele kísérletezni, vagy inkább megvenni készen, van már választék. Természetesen süthető otthon olajos magvakat tartalmazó kenyér is, ebben az esetben külön kell minden hozzávalót beszerezni. Végül a legnagyobb „titok”: ha remekelni szeretnénk karácsonykor, ne az legyen a legelső próbálkozásunk…
"Sima" búzaliszt – BL55, BL60 | "Kenyérliszt", BL80, vagy kész keverékek | Rozsliszt-Finomliszt keverék (50-50%) | "Fogós liszt, rétesliszt" | Durumliszt |
Omlóstészta | Tepertős pogácsa | Mézeskalács | Rétesek | Száraztésztákhoz |
Keksz | Fehér kenyér, kifli, zsemle (magokkal, vagy rozsliszttel keverve is) | Házi mézes-krémes | Vajas tészták | |
Ostya | Zserbó | |||
Felvert tészta | ||||
Kuglóf, kalács | ||||
Linzerek | ||||
Hókifli | ||||
Bejgli | ||||
Piték | ||||
Mindenféle élesztős és kelttészta | ||||
Vajas tésztákhoz használhatjuk ezt is | ||||
A tejes kifli és a vizes zsemle készítéséhez is megfelelő |

