hero
Store Insider
Becsült olvasási idő: 1 perc
Ízemlékeket idéz fel új gasztró vlogjában Kamarás Iván
A 10 epizódos sorozatot a Pick támogatásával készíti el a színész.

Kamarás Iván azon szerencsések közé tartozik, akik nem vesztették el a munkájukat a pandémia alatt, de volt olyan időszak, amikor ő is kénytelen volt lelassítani, ez pedig remek alkalom volt arra, hogy mélyebben elmerüljön a konyhaművészetben és ízemlékeiben is. 

„Régi vágyam volt, hogy megtanuljak főzni. Akik ismernek, tudják rólam, hogy húsimádó hedonista vagyok, a Pick termékek szenvedélyes fogyasztója, amelyek végigkísérték az életem, gyerekkoromtól napjainkig.  Fontosnak tartom, hogy jó minőségű és finom ételek kerüljenek az asztalra, amelyek összehozzák a családomat és a barátaimat. Mostanra van jó pár receptem, amit szeretnék megmutatni, így született meg a fejemben ennek a gasztró videósorozatnak az ötlete. Gyerekkorom kedvenc ételeit, népszerű magyar fogásokat gondoltam kicsit újra, Iván módra.” – mesélte a színész.

„Iván személyisége és az általa képviselt értékek a Pick számára is szimpatikusak, így örömmel vettünk részt Iván elképzeléseinek megvalósításában. Szórakoztató, személyes hangvételű, ugyanakkor inspiráló felvételek születtek, igazi élményvideók.” – mondta el Vízhányó-Pitrik Szilvia, média, digitális és fogyasztói marketing vezető a Pick képviseletében.

A sorozatnak megágyazó, kedvcsináló videó itt tekinthető meg: https://youtu.be/vrBciu5oBG8

A 10 epizódban a színész soha nem hallott személyes történeteket mesél magáról, miközben izgalmas, de bárki által könnyen megvalósítható ételeket készít, melyekben a Pick termékek széles választéka - a friss húsoktól kezdve a virsliken és érlelt sonkán át a klasszikus szalámikig – szintén főszereplővé lépnek elő. Ilyen lesz a húsimádó szendvicstorta Téliszalámiból, de Iván édesapjának kedvenc oldalasa is terítékre kerül. Az első epizód a napokban kerül ki a Pick és a színész közösségi oldalaira, illetve YouTube-ra és TikTokra is, majd havonta újabb és újabb részekkel jelentkezik, néhány ízemlék garantáltan a saját életünkből is ismerős lesz.