Az önellenőrzés a vállalkozások működésére és tevékenységére vonatkozóan kidolgozott követelmények teljesítésének ellenőrzését jelenti, melyet az adott vállalkozás saját maga végez el. Fontos, hogy a kontroll során az érintetteknek olyan dokumentációs rendszert kell alkalmazniuk, amely biztosítja az utólagos ellenőrizhetőséget.
A tavaly év végi rendeletmódosítás számos változást hozott az önellenőrzésben. Ezek legfontosabb eleme, hogy az ellenőrzés során elkészült adatlapok rögzítésére a továbbiakban kizárólag digitális úton, valós időben kerülhet sor. További jelentős változás, hogy az elektronikus rendszerhez az élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság számára olyan hozzáférést kell biztosítani, melyen keresztül a teljes önellenőrzési tevékenység átláthatóvá válik.
Az elektronikus rögzítésre alkalmazott informatikai rendszer működtetése megvalósulhat az élelmiszer-vállalkozás saját fejlesztésében, valamint külső vállalkozás bevonásával egyaránt. Ugyanakkor fontos kiemelni, hogy a rendszerben rögzített adatok biztonságát, továbbá illetéktelen módosítástól való védelmét az informatikai rendszer üzemeltetőjének kell biztosítania.
Az új rendszer nagy előnyét jelenti, hogy növeli a hatóság ‒ fogyasztók egészsége érdekében végzett ‒ munkájának hatékonyságát, és egyúttal erősíti a tisztességesen működő élelmiszer-vállalkozók piaci szerepét.
Az önellenőrzési rendelettel kapcsolatos útmutató ezen az oldalon olvasható. Az elektronikusan vezetett önellenőrzési terv május 1-től érvényes követelményeiről pedig ebben a cikkben tájékozódhatnak az érintettek.


