Hajmás Antal gelsei gazda elmondta: még virágzik a gesztenye, szórványosan a hárs is, a méhek azonban csak annyit gyűjtenek, amennyi a megélhetésükhöz elegendő, pergetni nem kell belőle.
A repce Zalában nem termett mézet, és akácból sem lett kiugróan jó termés. Ráadásul a Vas megye felé irányuló vándorlás sem hozott olyan termést, ami miatt érdemes volt útra kelni – magyarázta.
Az idei év a tavalyinál ugyan jobb mind minőségben, mind mennyiségben, egy átlagos évhez viszonyítva azonban gyengébb. Már csak a napraforgó van hátra. Vagyis el lehet mondani, hogy nagyjából már eldőlt az idei méztermés. Aki még vándorol, annak van esélye jobb termés elérésére – tette hozzá.

