Becsült olvasási idő: 0 perc
Jól teljesített a NÉBIH kiemelt ügyek igazgatósága

A NAV és a NÉBIH együttműködésével jelentősen javult az élelmiszerbiztonság Magyarországon - erről Helik Ferenc, a Nemzeti Élelmiszerláncbiztonsági Hivatal kiemelt ügyek igazgatóságának vezetője beszélt az ATV Start című műsorában.

Helik Ferenc elmondta, a kiemelt ügyek igazgatóságának megalakulása óta eltelt másfél évben mintegy háromezer tonnányi fogyasztásra alkalmatlan, illetve nem nyomon követhető élelmiszert vontak ki a hazai élelmiszerláncból, ezzel pedig a NAV számításai szerint körülbelül nyolc milliárd forintnyi adóelkerülést sikerült megállapítani. Helik szerint egyébként a Magyarországon naponta mintegy egymillió kilogramm elfogyasztott élelmiszernek csupán 3-5 százalékával lehetnek problémák, de tudatos vásárlói magatartással és persze a hatóságok megfelelő munkájával elkerülhető, hogy rossz minőségű élelmiszert vigyünk haza a boltokból.

A beszélgetés az ATV honlapján tekinthető meg.