Becsült olvasási idő: 2 perc
Jövőre már csak a csodában bízhatnak a KKV-k

Karácsonykor az idén indított felszámolások száma túllépte a húszezres határt, amely az egy évvel korábbi értékhez képest 16 százalékos növekedést jelent. Szakértők szerint a romló tendencia 2012-ben sem fog változni, egyedül az exportra termelő szektorok várhatják stabil lábakon a jövő évet.

csődKarácsonykor mindenki a csodát várja, és a magyar gazdaság talán nem is tudja, mekkora szüksége lenne a csodára. Az Opten céginformációs szolgáltató legfrissebb adatai alapján a cégvilág szenvedéseinek szimbólumaként is felfogható, hogy karácsonykor – egészen pontosan december 23-án – átlépte a húszezres határt az idén indított felszámolások száma.
Csorbai Hajnalka, az Opten stratégiai igazgatója az adatokhoz hozzáfűzte, hogy rekordot döntöttek, nem is akármilyen mértékben, a végelszámolások is, mégis úgy véli, hogy számuk 2012-ben továbbra is növekedni fog.

Katasztrofális helyzetben van a KKV-szektor, idén karácsonyig 20 078 céggel szemben indult Csorbai Hajnalkafelszámolási eljárás, ez pedig csaknem 16 százalékos növekedést jelent az egy évvel korábbi értékhez képest. Az Opten szakértője szerint jól jellemzi a helyzetet, hogy 2008-ban egész évben 11 000 fizetésképtelenségi eljárást regisztráltak; a jelenlegi adat pedig annak csaknem a duplája, holott már akkor is válsághangulat uralkodott a cégvilágban.

Részben súlyosbítja a helyzetet, hogy idén már csaknem 23 000 vállalkozás végelszámolása indult meg, ez pedig mintegy 70 százalékos növekedés a megelőző év egészéhez képest. A problémát alapvetően nem a végelszámolások magas száma okozza, hiszen ez akár a cégvilág tisztulását is jelenthetné. A gond sokkal inkább az, hogy jelentősen növekszik azon cégek aránya, amelyek végelszámolásból felszámolásba fordulnak, illetve hogy a cégbíróságok által elrendelt kényszer-végelszámolások száma is nagymértékben emelkedett.

csődCsorbai Hajnalka szerint ma már nem mondható el, hogy a végelszámolás alá kerülő cégek döntő többsége a tulajdonosok józan ítélőképessége és gazdasági szempontok alapján egyszerűen befejezi működését. Sokkal inkább az adósságukat csendben hátrahagyó vagy az évek óta nem működtetett cégek jutnak erre a sorsa.

Mindent egybevetve a romló tendencia nem lassult 2011-ben: egyre több a leépítést bejelentő nagy cég, csökken a beszállítók megrendelésállománya, a belső kereslet visszaesett, így lényegében csak az exportra termelő vállalkozások várhatják stabil lábakon állva 2012-t, nekik ugyanis a forint gyengülése kedvező versenyhelyzetet teremtett a külpiacokon. Marad hát a csoda, amiben a KKV-szektor bízhat, és persze az öngondoskodás, mert anélkül a csoda sem segít.