Becsült olvasási idő: 0 perc
Kelendőek az MNB hitelei az agráriumban

A mezőgazdaságban is nagy az érdeklődés a Magyar Nemzeti Bank növekedési hitelprogramjának kedvezményes hitelei iránt - írta a Magyar Nemzet.

A lap szerdai számában Hercegh András, az Agrárvállalkozási Hitelgarancia Alapítvány ügyvezető igazgatója elmondta: az nhp első körében a 701 milliárd forintnyi kihelyezett hitel 15 százalékát vették igénybe agrárvállalkozások, míg az nhp második szakaszában 34 százalékos ez az arány.

Elmondta, hogy az általuk a hitelekhez nyújtott garancia összege már elérte a 41 milliárd forintot, ebből a második szakaszra - június végéig - 14 milliárd forint jutott.

A kormányzati törekvésekkel összhangban az alapítvány is prioritásként kezeli az állattartás, a kertészet és az élelmiszeripar támogatását.