Az amatőr és profi sportolókat is megmozgató 38. Lidl Balaton-átúszás résztvevői augusztus 1-jén rajtolhatnak el Révfülöpről, hogy teljesítsék az ország legnépszerűbb nyíltvízi úszó eseményét. „A Balaton-átúszás az elmúlt években egy igazi nagyszabású szabadidős sporteseménnyé vált, ahol fiatalok és idősek, profik és amatőrök családias hangulatban közösen ünnepelhetik az úszás és a sport szeretetét. Talán még sosem volt annyira hangsúlyos az egészséges életmód, mint napjainkban. A közelmúlt járványhelyzete még inkább ráirányította a figyelmet, mennyire fontos egy ellenálló immunrendszer, amit a rendszeres sportolással lehet fejleszteni és karbantartani, az úszás pedig minden szempontból az egyik legegészségesebb sportág és mozgásforma." – nyilatkozta Dr. Szabó Tünde az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára.

Máth István versenyigazgató kiemelte: „A sportesemény biztonságának záloga ezúttal is a közel 150 vitorlásból, kishajókból és motorcsónakokból kialakított úszófolyosó, ahol a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság és a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálat szakemberei folyamatosan figyelik és ellenőrzik az úszókat. Összesen 1500 szervező, rendező ügyel a résztvevők biztonságára. Az esemény népszerűségére jellemző, hogy mintegy 1000 hazai településről várunk úszókat. Tavaly a teljesítők több mint 1/3-a nő volt, míg az első 1979-ben megrendezett Balaton-átúszáson mindössze 4% volt a hölgyek aránya. 1979 óta 194 002 fő, összesen 1 008 810 km-t úszott, azaz a Balaton-átúszás eddigi résztvevői több mint két és félszer tették meg a Föld-Hold távolságot.”
A 2,6 km-es távról a szervező így beszélt: „Féltáv, de teljes siker! Március közepétől mostanáig zárva voltak az uszodák, úszással nehezen lehetett készülni a megmérettetésre. A Féltávval így szeretnénk lehetőséget adni azon régi úszóinknak, akik nem érzik magukat elég felkészültnek ebben az évben. Várjuk azokat is, akiknek mindig is soknak tűnt az 5200 méter, de szívesen csatlakoznának Magyarország egyik legpatinásabb szabadidősport-eseményéhez és úsznának egy rövidebbet a csodálatos Balatonban.”

