A nyári aratás végével ideje számot vetni. A legfontosabb kérdés, hogy a terméseredmények milyen mértékben érnek el a pénztárcánkig, illetve az értékláncon belül milyen hullámokat keltenek. E cikkben megpróbálom a téma összetettségét felvillantani annak érdekében, hogy az olvasó el tudja helyezni az aratási hírek jelentőségét a mindennapi életében.
Ha globálisan közelítjük meg a témakört, akkor megállapítható, hogy az északi félteke terméskiesései a déli féltekén messze korrigálódnak. Tehát globális ellátási problémák kevéssé valószínűek. Ugyanakkor, az orosz–ukrán konfliktus ismét zavart keltett az ellátási láncokban. Azzal, hogy a felek egymás termékszállítási kapacitásait pusztítják, a termények csapdába estek a Fekete-tenger térségében, nyilván időlegesen. Ez azonnali áremelkedéseket okozott a tőzsdéken. A kínálat szűkülése azonban – ha időlegesen drágábban is – pótolható más forrásból, így ezek az emelkedések hamar korrigálódnak. A nagy kérdés, hogy az orosz vagy ukrajnai gazdák, akik tárolási, szállítási gondokkal szembesülnek, a földjük végében borítják-e le a termést, és vajon mennyire lesznek lelkesek az őszi vetések idején.
A problémák rendszerszerűek
Minden válságnak vannak nyertesei. A mostani mezőgazdasági válságban azok járnak jól, akik rendszerben tudnak gondolkodni, mivel rendszerszerűek a problémák is. Egyszerre kell ugyanis a lánc minden egyes pontjához hozzányúlni. Alkalmazkodni kell például a fogyasztás – egyébként előre jól kalkulálható – irányaihoz, a fenntarthatósági követelményekhez, a szabályozásokhoz, a klímaváltozás és a talaj állapotának kihívásaihoz. Ez nem fog menni mindenkinek. Erős szelekciós, koncentrációs hullám közeledik nagy sebességgel. A „véres” időszak végén viszont egy szervezettebb, ellenállóbb agrárium alakul ki. A kiút nem önmagában az agráriumé. Gondoljunk a vízkészletekkel, a vízellátással kapcsolatos problémakörre, amit országos, sőt azon is túlmutató szinten kell kezelni, mégpedig azonnal, és nem holnap.
E gondolatmenetre azért van szükség, mert aktuálisan az idei nyári aratási eredményeket csak tágabb összefüggéseiben tudjuk értékelni. Amit most látunk, az több folyamat (pl. klímaváltozás, talajállapot, korábbi rossz gyakorlatok, ismerethiány, piaci kiszolgáltatottság) eredménye. Július végére a magyarországi nyári betakarítás a legtöbb térségben a befejezéshez közeledett, vagy lezárult. Az eddigi eredményeket erősen befolyásolta a tavaszi csapadékhiány és a nyár eleji hőhullám. A számadatok felsorolása helyett maradjunk annyiban, hogy nagy földrajzi eltérésekkel, de közepes termés volt idén. A búza minősége idén is kedvezően alakult. A kapások kilátásai azonban napról napra rosszabbak. A kukoricára és a napraforgóra még sok forró, száraz nap vár. A terméskiesés borítékolható.
A talajjavítás, -megújítás kulcskérdés
De hogyan lehetséges az, hogy a romló időjárási viszonyok ellenére is vannak termelők, akik stabilan hozzák a jó terméseredményeket? A válasz a talajban, annak megújításában van. Minden tudás és eszköz rendelkezésre áll ugyanis ahhoz, hogy talajaink leromlását ne csak megállítsuk, hanem vissza is fordítsuk. Ez persze idő- és tudásigényes feladat, de nincs alternatívája. Szakmai és szemléletbeli kérdés, hogy ki mikor tér át a talajmegújító gazdálkodásra, hogyan javítja földje vízgazdálkodását, vízmegtartó képességét, végeredményben termőképességét.
És itt álljunk meg egy szóra! A földje kifejezés a kulcs. A művelt szántóföldek mintegy kétharmada ugyanis bérlemény. Azt nem tudjuk megmondani, hogy mekkora azoknak az aránya, akik – a szabályozások miatt – maguktól bérlik a földet, de a bérlő kevéssé motivált más földjének rendben tartásában. A felelőtlen földhasználat sok-sok évtizedes bűne vezetett oda, hogy a humusztartalom minimálisra csökkent, gyakorlatilag támasztóközeggé silányult a termőföld. Ha nem egészséges a föld, nem lesz az a növény, az állat, az ember sem. Hát ekkora a probléma! A „modern betegségek” jelentős része innen eredeztethető. És máris benne vagyunk a spirálban: amit az egészségügyre, az elrontott dolgok helyrehozatalára fordítunk, fordíthatnánk jórészt megelőzésre is. Ehhez azonban őszintén szembe kell néznünk azzal, hogy mivel védjük, gondozzuk a haszonnövényeket, mivel tápláljuk a haszonállatokat, mit hogyan állítunk elő belőlük, mekkora a fejlesztésekben, például a forgalmazás (polcon tartás) érdekében tett kompromisszum. Végeredményben: az anyagi haszon miért előbbre való egészségünknél, gyermekeink egészségénél???
Az elmozdulás kényszere
Ez a dilemma napról napra nagyobb teret nyer az élelmiszerpiacokon. Már a közeljövő élelmiszer-fogyasztója is számon fogja kérni, vásárlási döntéseivel ki fogja fejezni igényét az egészséges életmódot támogató élelmiszerek iránt. E téren a magyar agrárértéklánc adottságai – még a fentiek ellenére is – kedvezőbbek, mint a legtöbb országé. Az elmozdulás kényszere pedig még soha nem volt ilyen erős. Ezt a helyes irányt próbálom – immár évtizedek óta – egyfajta világítótoronyként mutatni. Hátha, végre lesz rá fogadókészség! Vagy kell még néhány pofon Nyuszikának, hogy megértse a körülötte zajló eseményeket?
Ami az egyik legfontosabb üzenet: a várakozásoktól elmaradó aratási eredmények közvetlen árhatása jelentéktelen. Úgy is mondhatnám, nulla. Mégpedig azért, mert a magyar terménypiac régiósan árazódik. A nemzetközi trendektől pedig csak rövid időre tudunk elszakadni, egyébként nem jellemző. A nemzetközi piacokon pedig trendszerűen túlkínálat van, magas készletekkel. A búzánál egy igen tanulságos helyzet alakult ki. A nyári hőségre a világon mindenütt ugyanúgy reagáltak a termelők, az őszi vetésűek, jellemzően a kalászosok területének növelésével. Törvényszerű a kínálat növekedése, még az időjárási anomáliák ellenére is. Nemhogy még úgy, hogy a déli féltekén sorra dőlnek a termelési rekordok. A búzapiaci árak tehát trendszerűen lefelé mozognak. Ami a július végén történt árhullámot illeti, szintén nagyon tanulságos. Már a bevezetőben említettem a készletek beszorulását a két nagy exportőrnél. Vevői oldalon – például a közel-keleti, észak-afrikai országokban – rövid távon EU-s búzával helyettesítik az orosz, ukrán terményt. A következmény tehát az, hogy rövid távon emelkedtek az árak, de hamar visszarendeződés várható. Tartósabb emelkedésre a következő szezonban számítok, amikor várhatóan romlik a termelési kedv, csökken a vetésterület az északi féltekén. A mérték azon múlik, hogy a déliek lelkesedése ezt milyen mértékben ellensúlyozza.
A január–júniusi időszakban a búza felvásárlási ára 20, a kukoricáé 7, az árpáé pedig 14 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest. Az aszály miatt az aratás korábban kezdődött. Az eredmények – ahogy már említettem – a gabona esetében országosan nagy szórást mutatnak, a termés közepes lett.
Fotó: Adobe Stock
