Becsült olvasási idő: 2 perc
Kihirdették az Év Agrárembere döntőseit

A zsűri kiválasztotta az idei 30 döntősöt, vagyis azokat a mezőgazdaságot szerethető és büszkén vállaló kiváló szakembereket, akik a mindennapi érdemi munka arcai.

Immár ötödik alkalommal került kiírásra Az Év Agrárembere kitüntető díj. Az október 16-november 11-ig tartó jelölési szakasz során több mint 130 gazdálkodót, élelmiszeripari vállalkozót neveztek, akik közül 90 jelölt vállalta, hogy indul a megmérettetésen. Ezt követően a zsűri választotta ki a kategóriánkénti 3 döntőst, akikről még ebben az évben bemutatkozó kisfilm készül.

Mátrai Zoltán főszervező, dr. Nagy István agrárminiszter, a díj fővédnöke és Prof. dr. Gyuricza Csaba NAIK-főigazgató, a díj védnöke - fotó: agrotrend.hu

- A jelöltállítás és a döntősök kiválasztása komoly procedúra részei. Semmilyen magándöntési eljárások nincsenek benne, amit a 80 fős szakmai zsűri garantál - jelentette ki a díj főszervezője.

Mátrai Zoltán úgy látja, hogy a jelöltek egyre jobban ki tudják domborítani, hogy mit jelent a társadalmi szerepvállalás, és figyelnek is rá. - Van olyan gazdálkodó, aki már tudatosan készül a megmérettetésre - tette hozzá.

Nagy István agrárminiszter - a díj fővédnöke - a verseny kapcsán többször hangsúlyozta: az elismerés célja, hogy mindenki megszólítva érezze magát és mindenki közös ügynek érezze a vidék sorsának alakulását, hiszen Magyarország sikerének záloga a vidék felemelkedése, megmaradásának záloga pedig a vidék megmaradása.

Az Év Agrárembere kitüntető díjnak eddig két növényorvos (Kujániné Cser Olga 2014-ben, Zsigó György 2015-ben), két kertészmérnök győztese (Csikai Miklós 2016-ban, Mutsy Árpád 2017-ben) és sok kiváló kategóriagyőztese, jelöltje volt. 

Az Agrotrend Csoport idén tíz kategóriában keresi a köz számára értékeset alkotó, a társadalom javát szolgáló agrárszakembereket.

Az Év Agrárembere kitüntető díj kategóriadöntősei 2018-ban:

 

Agrárgépészet

Pintér István
Prof dr. Jóri J. István
Hatala László

Agrárinnováció

dr. Pénzes Béla
Muntyán Krisztián
Szőnyi Viktor

Állattenyésztés

Claessens Péter
dr. Petis Mihály
Sztanó János

Feldolgozó-élelmiszeripar

Molnárné Kárász Rita
Hollósy Tibor
Porkert Krisztián

Fenntartható gazdálkodás

Hartmann Imre
Nagy Adrienn
Papp Imre

Fiatal gazda

Borbély Tamás
Szebegyinsszki Gerorgina
Feczák Gábor

Jövő agrárszakembere

Hernádi Noémi
Oláh Richárd
dr. Balla Zoltán

Kertészet

Mészáros László
Ledó Ferenc
Bujdosó Ferenc

Szántóföldi növénytermesztés

Vági Zsolt
Soltész Gyula
Szolomájer István

Növényvédelem

Balogh Zoltán
dr. Reisinger Péter
dr. Vajna László


A közönségdíjasra 2019. január 5-től 20-ig szavazhatnak az esemény facebook oldalán, a nyerteseket pedig egy nagyszabású gálaesten február 2-án hirdetik ki, ahol életműdíjakat is átadnak