hero
Store Insider
Becsült olvasási idő: 2 perc
Kitart az innovációs lendület a magyar vállalatoknál

A magyar vállalatok innovációs lendülete a második félévben is kitartott: a K&H innovációs index 32 ponton áll, mindössze egy ponttal marad el az első félévi rekordértéktől. Az összkép mögött ugyanakkor jelentős különbségek rajzolódnak ki. Az egymilliárd forint feletti árbevételű vállalatok valamennyi vizsgált kategóriában eddigi csúcsukra jutottak, miközben a kisebb cégeknél visszaesett az innovációs aktivitás és várakozás. A mezőgazdaságban látható a legnagyobb megtorpanás.

A K&H innovációs indexének 2026 második félévi eredményei szerint a magyar vállalatok innovációs teljesítménye és ezzel kapcsolatos várakozása az első félévi jelentős erősödés után a korábbi évekhez képest magas szinten stabilizálódott. A 0–100 pontos skálán mért mutató mindössze egy ponttal mérséklődött, és továbbra is öt ponttal meghaladja a 2025 második félévében mért értéket.

A főindex mögött eltérő folyamatok húzódnak meg. A megvalósult innovációkat mérő alindex 31 ponton maradt, a tervezett innovációé 29-ről 28 pontra csökkent. A digitális innováció alindexe 42-ről 40 pontra, az innovációs stratégia mutatója pedig 40-ről 37 pontra mérséklődött. Utóbbi két területen a kutatás érdemi visszaesést jelez, miközben a már megvalósult és a tervezett fejlesztések mutatói összességében alig változtak.

A vállalatméret szerinti bontásban különösen látványosak az eltérések. Az egymilliárd forint feletti éves árbevétellel rendelkező vállalatok mindhárom vizsgált kategóriájában az eddigi legmagasabb szintre emelkedett az innovációs index. Az 1,1–2 milliárd forintos kategóriában 37, a 2,1–4 milliárd forintosban 38, a 4 milliárd forint felettiben pedig 41 pontot ért el a mutató.

Ezzel szemben a 300 millió és egymilliárd forint közötti éves árbevételű cégek indexe négy ponttal, 32-ről 28 pontra csökkent. Ez a visszaesés a főindex enyhe mérséklődésének egyik meghatározó oka: a kisebb cégek gyengébb teljesítményét a nagyobb vállalatok javulása sem tudta teljesen ellensúlyozni.

„A nagyobb vállalatok hagyományosan meghatározó szerepet játszanak az innovációban, és a mostani eredmények is ezt a képet erősítik: nemcsak magasabb innovációs aktivitást mutatnak, hanem a fejlesztési lendületüket is képesek voltak megőrizni, sőt tovább növelni. Ez azért lényeges, mert a nagyobb cégek újításai a beszállítóik és üzleti partnereik számára is új elvárásokat és fejlődési lehetőségeket teremthetnek. Az innováció szélesebb körű elterjedéséhez azonban arra is szükség van, hogy a kisebb vállalkozások lépést tudjanak tartani ezzel a fejlődéssel”

– mondta Lóska Gergely, a K&H informatikai és innovációs vezetője.

Ágazati összevetésben a mezőgazdaság mutatója változott a legnagyobb mértékben: az innovációs index 33-ról 20 pontra esett, ezzel visszatért az egy évvel korábbi szintre. A többi vizsgált ágazatban – az iparban és építőiparban, a kereskedelemben, valamint a szolgáltatásban – a főindex érdemben nem változott.

A mezőgazdasági innovációs index visszaesése elsősorban a tervezett innováció alindexének korrekciójára vezethető vissza. Ennek egyik lehetséges magyarázata, hogy a nyári időszak időjárási nehézségei háttérbe szoríthatták az ágazat vállalatainak innovációs törekvéseit és fejlesztési terveit.

Területi különbségek is megfigyelhetők. Közép-Magyarországon az innovációs index tovább emelkedett, és 34 ponttal elérte az eddigi legmagasabb értékét. Kelet-Magyarországon ezzel szemben 25 pontra esett vissza a mutató, míg Nyugat-Magyarországon nem történt érdemi változás, maradt a korábbi 34 pontos magasságban.

A K&H innovációs index felmérése 360, nettó 300 millió forint feletti éves árbevételű magyarországi társas vállalkozás telefonos megkérdezésével készült, 2026. szeptember 14. és október 7. között.

Borítókép illusztráció: Adobe Stock /  David Pereiras