hero
Store Insider
Becsült olvasási idő: 1 perc
Költészet napján verselnek a színészek a hipermarket ötlete nyomán

Kollégák és színművészek olvasnak fel verseket a vásárlóknak a Tesco áruházakban a költészet napján. Patkós Márton és Pokorni Lia hangja szólal meg az áruházakban.

Ma országszerte több tucat tescós munkatárs olvas fel József Attila verseket a hipermarketek hangosbemondóin keresztül. A kezdeményezéshez Pokorny Lia és Patkós Márton színművészek is csatlakoztak, akik egyik kedves versüket szavalják felvételről naponta többször a hipermarket áruházaiban.

forrás: Adobe stock


„Munkatársaim éppolyan sokszínűek, mint vásárlóink: a költészet napja azon túl, hogy főhajtás a magyar líra előtt, egyben lehetőséget ad számukra arra, hogy egy kicsit másképp mutassák meg magukat vevőinknek és persze egymásnak is” – mondta Hevesi Nóra, a Tesco kommunikációs vezetője. „Közülük többen vállalták, hogy a szélesebb közönséggel is megosztják kedvenc József Attila versüket az áruházi hangosbemondókon keresztül. Van olyan áruházunk, amelynek vezetője hallássérült kollégánkkal együtt szavalja és jeleli a Születésnapomra című verset” – tette hozzá Hevesi Nóra.


A kezdeményezés mellé állt két elismert színművész is: Pokorny Lia és Patkós Márton egy-egy számukra kedves József Attila verset olvastak fel, melyek több alkalommal is hallhatók felvételről a Tesco hipermarketeiben április 11-én.

Borítókép forrása Tesco.