Több üzletnek is veszteséges a normál nyitvatartás vasárnaponként, ráadásul sokszor a beosztást is problémás megoldani a munkaerőhiánnyal küzdő területeken. A piaci versenyben sok cég egyszerűen nem engendheti meg magának, hogy ne tartson nyitva, még ha veszteséges is a vasárnap.

Nem feltétlenül a vasárnapi zárvatartás feltámasztásáról lenne szó, hanem önszabályozó módon, a vásárlói és dolgozói igények felmérése után döntenének az áruházak a hétvégi nyitvatartás módosításáról.
Van olyan piacvezető cég, aki már fel is kérte a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetét (KFDSZ), hogy fogalmazzon meg javaslatot egy elfogadható alternatíva kidolgozására. Nyíltan azonban egyik piaci szereplő sem vállalja, hogy rövidíteni szeretné a nyitvatartást, mivel félnek, hogy ezáltal nem tűnnek elég versenyképesnek a konkurenciához képest – mondta el Bubenkó Csaba, a KFDSZ elnöke a Magyar Nemzetnek.
Problémát jelent az is, hogy a vásárlók egyértelműen a vasárnapi boltbezárás ellen vannak, azonban a szakszervezet elnöke elképzelhetőnek tart egy olyan kompromisszumot, ami megfelel a cégeknek, az alkalmazottaknak és a vásárlóknak is.
Az elképzelés leginkább a plázákat és a hipermarketeket érintheti.

