hero
Store Insider
Becsült olvasási idő: 1 perc
Korlátozza a kormány a kereskedelmi láncok árrését

Március közepétől harminc alapvető élelmiszer esetében a kereskedők árrése nem haladhatja meg a 10 százalékot.  A rendelkezés május végéig él. 

 

Ahogy  Orbán Viktor kedd reggel egy Facebook-videóban, bejelentette:  „Az indokolatlan és túlzó áremelések megfékezése” érdekében korlátozza a kereskedők árrését a kormány. 

A friss KSH adatok szerint 5,6 százalékos volt az infláció februárban: ennyivel nőttek az árak tavaly februárhoz képest. Egy hónap alatt átlagosan 0,8 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, ezen belül az élelmiszerek 1,2 százalékkal drágultak havi összevetésben. Az élelmiszer-infláció éves összevetésben 7,1 százalék volt – ennek, és néhány alapcikk (tej, olaj, liszt, tojás) különösen nagy áremelkedésének hátterében leginkább az áll, hogy alacsony a bázis, hiszen korábban ársapka, majd kötelező akciózás szorította le az árakat ezeknél.

Azoknál az élelmiszereknél, ahol a kormány szerint elszállt az árrés, úgy kell csökkenteni az árakat, hogy a fogyasztói ár maximum 10 százalékkal haladja meg a beszerzési árat. 

Számos lánc veszteséget könyvelt el a 2023-as üzleti évben. A kiskereskedelmi különadó továbbra is érvényben van, erre új állami terhek rakódtak (EPR, víz- és csatornadíjak két részletben történő emelése).