Becsült olvasási idő: 1 perc
Korszerű szarvasmarhatelepet adtak át pénteken Törökszentmiklóson

A városban automatizált robottechnikát alkalmazó fejési rendszer épült ki, amely a hibalehetőségek minimalizálása mellett a jószágok közérzetének javításában is jelentős szerepet játszik.

Nagy István agrárminsiszter az átadó ünnepségen arról beszélt, hogy az agrárium és élelmiszertermelés teljes modernizációja a cél. Felhívta a figyelmet, hogy február 28-tól újból pályázható az állattartó telepek fejlesztését támogató felhívás.

Forrás: Adobe Stock

Horváth László, a L.A.C. Holding Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta: nemrég adták át a vállalat új, innovatív tejüzemét is, ezzel a cég egyedülálló komplexumot hozott létre. Kitért arra, hogy a L.A.C. Holding cégcsoport tagvállalata, a Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Zrt. a szenttamási tejgazdaság szomszédságába költöztette tehenészeti telepét. Elmondta, hogy automatizált robottechnikát alkalmazó fejési rendszer épült ki, amely a hibalehetőségek minimalizálása mellett a jószágok közérzetének javításában is jelentős szerepet játszik. Hozzátette: hogy az új telep infrastrukturális és logisztikai fejlődést tesz lehetővé  és a szenttamási tejüzemmel szorosan együttműködve saját márkanévvel - Szenttamási tej - állítanak elő magas minőségű terméket.

Tacopulosz Péter, a TM Zrt. vezérigazgatója, cégvezető az MTI-nek elmondta: a vállalat a mintegy egymilliárd forintos beruházás megvalósítására több mint 445 millió forint támogatást nyert a szarvasmarha telepek korszerűsítésére benyújtott pályázaton. Több fejőrobotot is telepítettek, az állatjóléti körülményeket trágyakihúzók, önitatók, hátvakarók és vízágyas matracok biztosítják.
Az átlag 485 Holstein fríz tejelő tehénnel és annak szaporulatával rendelkező állományuk éves szinten 4 millió liter tej termelésére képes.
A TM Zrt. a L.A.C. cégcsoporthoz tartozik, amely a kunsági hagyományokra építve lett mára a térség legnagyobb mezőgazdasági vállalata.