Közel 67 tonna, 40 millió forint értékű adománnyal támogatták az ALDI vásárlói a menhelyi állatokat
Az ALDI Magyarország október 3. és 11. között valamennyi áruházában állateledel-gyűjtést szervezett, amelynek során fogadta a vásárlók által felajánlott adományokat. Ennek eredményeként 24 raklapnyi élelemfelajánlás érkezett, amelynek elosztása a napokban meg is történt a programban részt vevő szervezetek között.
Emellett az Állatok Világnapjához kapcsolódó program két hétvégéjén, összesen 4 napon át 53 állatvédő szervezet és állatotthon vett részt kitelepüléseken. Az akcióban 62 üzlet adott helyet a személyes gyűjtéseknek. A 168 egész napos program keretében a vásárlók 53 728 kilogramm adományt ajánlottak fel közvetlenül a résztvevő állatvédő szervezetek gondozásában élő kutyák és macskák számára.
A két állateledel-gyűjtő program során összesen 66 882 kilogramm állateledel és macskaalom gyűlt össze, amelynek értéke megközelíti a 40 millió forintot. Az adományokból mintegy 6400 gazdátlan és mentett állat részesülhet országszerte.
A gyűjtésben több mint 300 önkéntes vett részt, akik lehetőséget kaptak arra is, hogy saját településükön bemutassák az általuk végzett állatvédelmi munkát, valamint személyesen találkozzanak az állatbarát vásárlókkal.
A Hangya Közösség Alapítvány és az ALDI Magyarország 2022 óta működik együtt az országos állateledel-gyűjtések megvalósításában. Az idei program ismét azt mutatta meg, hogy a civil szervezetek, az önkéntesek és a vásárlók összefogása jelentős segítséget jelenthet az állatmenhelyeken élő állatok számára.
„Nagy örömmel látjuk, hogy vásárlóink évről évre egyre aktívabban támogatják az állatvédő szervezetek munkáját. Köszönjük minden adományozónak, hogy felajánlásával hozzájárult a rászoruló állatok ellátásához. Büszkék vagyunk rá, hogy üzleteink ismét helyet adhattak egy ilyen széles körű összefogásnak”
– nyilatkozta az ALDI Magyarország.
„Az idei eredmény minden várakozásunkat felülmúlta. Ötvenhárom szervezet, több száz önkéntes és vásárlók ezrei bizonyították be, hogy az állatvédelem ügye képes közösségeket megmozgatni. A közel 67 tonna adomány nem csupán egy statisztikai adat: ez több ezer kutya és macska számára jelent biztonságot és jobb ellátást a következő időszakban”
– mondta Wieden Kriszta, a Hangya Közösség Alapítvány vezetője.
A szervezők kiemelték, hogy a gyűjtés eredménye nemcsak az adományok mennyiségében mérhető. A kitelepülések lehetőséget adtak arra is, hogy az állatvédő szervezetek bemutassák munkájukat, új támogatókat és önkénteseket érjenek el, valamint felhívják a figyelmet a felelős állattartás fontosságára.
A beérkezett adományok az elmúlt napokban jutottak el a programban részt vevő állatvédő szervezetekhez, ahol közvetlenül a mentett, gazdátlan és rászoruló állatok ellátását szolgálják.
Fotó: Adobe Stock/Marina

