Vágó Ágnes
Becsült olvasási idő: 1 perc
Láthatáron a Kékszalag és a VinCe Balaton

Három évre szóló megállapodást írtak alá a Kékszalag vitorlásverseny rendezői a borban utazó VinCe magazin vezetőségével, annyira sikeresnek ítélték meg a tavalyi együttműködést.

Így július 10-13. között a Kékszalag egyik hangsúlyos kisérőrendezvénye lesz a füredi Tagore sétány környékén a borral bélelt háromnapos, VinCe Balaton elnevezésű program. Ahol helyi és az ország más részeiből érkező prémiumborokkal, minőségi gasztrokiállítókkal és ingyenes koncertekkel alapozzák meg a jó hangulatot, és várják a verseny befutóit.



A borfesztiválon fellép a Kerekes Band, a Pannonia Allstars Ska Orchestra és a Rájátszás. Idén megrendezik a tehetséges utcazenészek versenyét, és mivel a program pont egybeesik a focivébé döntőjével és bronzmeccsével, ezért „meccskorcsolyákat” kínálnak majd minden pavilonban. Idén a borok mellett kézműves söröket és hűsítő koktélokat is kínálnak, és az ingyenes belépésű rendezvényen a poharat sem kell megvenni, mert visszaváltható.