Átmeneti és tartós jelleggel is kiemelt támogatásra számíthatnak a magyar tejtermelők 2016-ban – jelentette be a csütörtöki kormányinfós tájékoztatóján Lázár János. A kormány felhatalmazta a földművelésügyi minisztert, hogy tegyen javaslatokat az állami beavatkozásra, de a lehetséges intézkedésekről konkrétumokat nem említett.
A kormány azért kíván kiemelt állami többlettámogatást nyújtani, mert a tejtermelők hosszú ideje alacsony felvásárlási árakkal küzdenek. Lázár János korábban úgy foglalt állást, hogy emiatt valamiféle árkiegészítés jöhet szóba. Nem tartotta azonban valószínűnek, hogy a kormány a tejágazatban is áfacsökkentést hajt majd végre, pedig a tejpiaci szereplők e lépést is kifejezetten sürgetik.

Becsült olvasási idő: 0 perc
Lázár: tartós és átmeneti támogatásra számíthatnak a tejtermelők
Kiemelt állami támogatásra számíthatnak átmeneti és tartós jelleggel is a magyar tejtermelők 2016-ban – jelentette be Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter. A kormány felhatalmazta a földművelésügyi minisztert arra, hogy az intézkedéshez tegyen javaslatokat. Az agrárszektor.hu beszámolója.
