A VIII. kerületben a Hungária körút, a Százados út és a Hős utca által határolt területen lévő Penny Markettől pár méterre már folyamatban van egy építkezés, amelynek keretében új Lidl-egység épül – erősítette meg információinkat a boltlánc. A portál úgy tudja, az épület a hónap végére lesz szerkezetkész állapotban, azaz akár már az idén átadhatják.
Várhatóan Buda belvárosában, a Csalogány utcában – a Batthyány téri Spar közelében – is lesz egy Lidl, utóbbiról egyébként már idén májusban írt a Népszabadság és az Index is.
A Csalogány utcai Lidl építése minden bizonnyal sínen van, hiszen a kerület polgármestere, Láng Zsolt a június 3-i közgyűlésen azt mondta, hogy az érintett a területen lakások és irodák épülnek, valamint egy szupermarket, amelynek létesítését a II. kerület nem tartotta szerencsésnek.
Az építkezést nem lehet megtiltani, mivel ott mindig is építési telek volt, az ügyet kezelő Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal azonban felmentést adott a plázastop alól. Tudomásunk szerint az OTP lakóházat tervez oda, az épület aljában pedig egy Lidl áruház nyílna” – mondta akkor Láng Zsolt.
A 24.hu két hete írta, hogy Újbudán, a Fehérvári út és a Galambóc utca sarkán is Lidl épül.

