A Napi Gazdaság összesítése szerint bár a Tesco Global Áruházak Zrt. messze a legmagasabb forgalmi adatot mutathatja fel a hazai kiskereskedelemben, az egy négyzetméterre jutó értékesítése 2008-ban csak a nemzetközi láncok középmezőnyéhez volt elég. A kereskedelmi felületek nagyságára vonatkozó becslés és a Nielsen által rendszeresen közölt forgalmi adatok összevetése alapján a brit lánc a rangsor ötödik helyén tanyázik, valamivel több mint egymillió forint/négyzetméter forgalommal. A cég 2006-ban még 1,21 milliós értéket produkált, de a kisebb alapterületű üzletek építése némileg visszavetette az egy négyzetméterre jutó forgalmat.
Így a Tescót a Penny Market és a Cora is megelőzi, de a Lidl e két versenytársnál is sokkal jobban teljesít. A német keménydiszkontot csak az Auchan utasítja maga mögé, amely majdnem 1,5 millió forint négyzetméterenkénti forgalmat hoz - ez az érték messze a legmagasabb a piacon. Az Aldinál meglepő módon még soványka az egy négyzetméterre jutó forgalom, a lap számításai szerint a négyszázezer forintot sem éri el. Az Aldinál egyelőre a Match is jobb mutatóval büszkélkedhet, ám a korábban érkezett Lidl terjeszkedését és forgalomnövekedését alapul véve nem kizárt, hogy a német keménydiszkont is rohamléptekkel küzdi fel magát a következő egy-két évben.
Elemzői vélemények szerint nem meglepő, hogy az Auchan vezet, ugyanis a francia lánc évek óta a meglévő áruházainak hatékonyságnövelésére fordítja forrásait, míg például a Tesco, vagy akár a hatodik helyen álló Spar a terjeszkedésre fókuszál.
elelmiszer.hu

