Becsült olvasási idő: 1 perc
Magasabb fokozatba kapcsol Nagy-Britanniában a Lidl

A Magyarországon az utóbbi időszakban 28 boltnyitási kérelméből 28 elutasítást begyűjtő német diszkont inkább Nagy-Britanniában növeli piaci jelenlétét - elsősorban a stratégiaváltással versenyképességét javítani kívánó Tesco rovására.

A terjeszkedésre első körben 1,5 milliárd fontot szánnak a németek, akik három év alatt tervezik elérni az említett méretet, s 2017-től már gyorsított ütemre váltanak a boltavatási procedúrában - írja  a Világgazdaság.

Ingo Fischer, a Lidl UK beruházási vezetője közleményében a hihetetlen lakossági nyomással magyarázta piachódító törekvéseiket, a céghez ugyanis rengeteg megkeresésé érkezik azzal, hogy mikor nyitnak már végre Lidt-t az adott településen.

A brit piacon 1994 óta jelen lévő Lidl egyébként jó érzékkel használja ki túl nagyra nőtt riválisai megingásait, ezt jelzi, hogy forgalma tavaly 21 százalékkal 4 milliárd font fölé nőtt.