Becsült olvasási idő: 1 perc
Magnéziumból is kevés van Európában

Kínában ugyanis szeptember óta visszafogják az ipari, köztük a magnézium előállításában résztvevő üzemek termelését. Ennek célja, hogy teljesüljenek a pekingi kormány által meghatározott kibocsátás-csökkentési célok.

Az ázsiai ország a globális magnéziumtermelés 87 százalékát adja. Így az onnan származó import kiesése gyorsan világméretű, eddig példátlan hiányt idézett elő az alkáliföldfémből.

Ez a hiány súlyosan érinti az európai alumínium-, vas- és acéltermelő, valamint -felhasználó iparágakat, mint az például az autóipar – mutat rá 12 ipari szervezet, köztük az Európai Autógyártók Szövetsége (ACEA) és az Európai Alumíniumipari Szövetség.

Milliók megélhetése forog kockán

Közleményükben kifejtik, hogy a hiány rekordárakat eredményezett: a még elérhető magnéziumimportot tonnánként 10-14 ezer dollárért kínálják, szemben a korábbi 2000 dollárral. Ez szinte teljesen ellehetetleníti a magnézium, illetve magnéziumtartalmú anyagok európai importját, ami ahhoz vezet, hogy Európa várhatóan november végére feléli magnéziumkészleteit. Ez üzemek leállását fogja eredményezni, egyúttal munkahelyek millióit fogja veszélybe sodorni.

Forrás: Pixabay

A szervezetek ennek elkerülése érdekében arra szólítják az EU-t és a nemzeti kormányokat, hogy haladéktalanul kezdjenek tárgyalásokba kínai partnereikkel.

A magnéziumon kívül más alapanyagokból is hiányt szenved az ipar. Az idei évet eddig leginkább azonban a mikrochipek hiánya határozta meg, ami világszerte termelésük csökkentésére kényszeríti az autógyártókat.