A „Globális és Világszínvonalú Gyártás” kategóriában a magyar energiaital-gyártó vállalat töltőüzeme mellé egy angliai és egy amerikai világcég gyárai kerültek. A gyárak „Oscar-díjának” számító elismerést – amelyet korábban olyan cégek nyertek el, mint a L’Oreál, a Heineken, vagy a Toyota – a hónap végén, Németországban adják majd át.
A HELL ismét egy olyan nemzetközi sikerről számolhat be, amellyel korábban egyetlen magyar cég sem büszkélkedhetett: övé az első magyar gyár, amely a világ vezető gyárai közé került.
A HELL frissen értesült, hogy bekerült a Stratégiai Gyártók Díjának 2012-es jelöltjei közé a „Globális és Világszínvonalú Gyártás” kategóriában. Az elismerést Európa vezető gyártói számára ítéli oda a World Trade Group, évről-évre a legjobb gyártási stratégiákat és legmodernebb, leghatékonyabb gyárakat keresve.
Az immár hatodik éve kiosztott elismerést idén öt különböző kategóriában hirdették
meg a szervezők, és a nemzetközi szakmai zsűri előválogatása alapján minden kategóriában a három legjobb vállalat kerülhetett a nomináltak közé. Rangját tekintve a gyártói szféra számára az „Oscar-díjhoz” hasonlítható elismerésről elit szakmai zsűri dönt, amelynek tagjai között tavaly olyan cégek vezetői szerepeltek, mint a Volvo Car Corporation igazgatója, vagy a Supply Chain Council európai elnöke.
A „Globális és Világszínvonalú Gyártás” kategória „shortlist”-jén a HELL mellett egy európai gyárral rendelkező amerikai és egy angol mamutvállalt szerepel. Ebben a kategóriában elsősorban a kiválóságot és az innovációt díjazzák, olyan nyerő gyártói stratégiákat keresnek, amelyek üzleti növekedést, extra termelési kapacitást és költséghatékonyságot eredményeztek. A jelölésről szóló értesítésben a World Trade Group munkatársai annyit elárultak, hogy a kategóriában nagyon erős volt a verseny és a zsűri nehezen tudta meghozni a végső döntést. Ez nem is csoda, hiszen a HELL mellett bejutott másik két vállalat is komoly nemzetközi szintet képvisel. Az amerikai Cognizant Technology Solutions, mely európai gyárát nevezte a versenyre, 145 ezer alkalmazottat foglalkoztat és a tavalyi forgalma meghaladta a 4,5 milliárd eurót. A angol Premier Foods pedig már többször is szerepelt a korábbi évek díjazottjai között, és szintén tízezer alkalmazottat foglalkoztató nagyvállalat, melynek tavalyi forgalma 2,4 milliárd euró volt.
„A kategóriában, amelyben neveztünk, már Európa legjobb három gyára közé kerülés, és a zsűri jelölése is óriási megtiszteltetés és persze nagyon fontos pozitív nemzetközi visszajelzés, amelyre nagyon büszkék vagyunk. Eddig „csak” az energiaital gyártók között ismerték el szikszói üzemünket a legmodernebbnek Európában, és most külön öröm, hogy a megítélt rangos szakmai jelöléssel azonban már Európa valamennyi gyárának az élbolyába tudtunk bekerülni!” – mondta el Tarsoly Elemér, a HELL ENERGY Magyarország Kft. gyárigazgatója.
A HELL szikszó gyáráról készült filmet az alábbi linken tekinthetik meg:
http://www.youtube.com/watch?v=k9hjSRO46T0&feature=plcp

