Becsült olvasási idő: 1 perc
Magyarok Kenyere – túl egy lélektani határon

Újabb mérföldkőhöz érkezett az idén 11 éves Magyarok Kenyere jótékonysági program, hiszen már több mint százszorosára nőtt a búzaadomány mennyisége az első évhez képest. 2021-ben is több ezer gazda ajánlott fel búzát a rászoruló magyar gyermekeknek és családoknak, amelyet idén augusztus 6-án, Ópusztaszeren ünnepélyes keretek között öntöttek össze.

A Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program keretében Magyarország teljes területéről és a Kárpát-medence magyarok lakta településeiről ajánlanak fel búzát a gazdálkodók magyar gyermekeket segítő szervezeteknek, határainkon innen és túl, közel százezer határon inneni és túli magyar gyermek és család mindennapi kenyeréhez járulva ezzel hozzá. A magyar gazdáknak hála, a program első évében összegyűjtött 10 tonnát egy évtized alatt sikerült százszorosára növelni, hiszen a búzaadomány tavaly már az 1100 tonnát is meghaladta.

A szervezők, a Magyarok Kenyere Alapítvány, a MAGOSZ és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) idén Ópusztaszeren, a Nemzeti Történeti Emlékparkban szervezték meg a program kiemelt eseményét, a Kárpát-medencei Búzaösszeöntés Ünnepét. A rendezvényen mind a 19 magyarországi megye és a határon túli térségek is képviseltették magukat, szimbolikusan összeöntve a Magyarok Kenyere programban felajánlott gabonát.

– A mezőgazdaság hazánk sikerágazata, gazdaságunk újraindításának egyik fontos motorja. Van mit ünnepelnünk ma. Ünnepelni nemcsak a búzaösszeöntést és az új kenyér alapját képező terményt kell, hanem az összefogást, az együtt gondolkodást, a közös szellemiséget – emelte ki a rendezvény díszvendége, Farkas Sándor, az Agrárminisztérium miniszterhelyettese.

Mint Győrffy Balázs, a NAK elnöke fogalmazott: – A gazdatársadalomban mindig is jelenlévő segítő szándéknak szervezett keretet ad a Magyarok Kenyere program, ami egyúttal a nemzeti szolidaritásnak is kiváló példája. Büszkék lehetnek a magyar gazdák – határon innen és túl is – arra, hogy évről évre újra meg újra példát mutatnak emberségből.

A búzát áldást, szentelést követően jelképesen megőrölték a színpadon, elkészítve ezzel a program idei első lisztjét. Az ünnepségre – a történelmi helyszínhez hűen – az új kenyér további összetevői is nemzeti összefogással érkeztek meg: a kovász a Délvidékről, a só az erdélyi Parajdról, a víz Kárpátaljáról, a Fekete-Tisza forrásától.