Egyre több önkormányzat tenyészt struccot Magyarországon, vannak olyan települések, ahol közmunka-programra kapott forrásból – írja keddi számában a Magyar Nemzet. Strucctenyésztők arról számoltak be a lapnak, hogy az utóbbi öt-hat évben megduplázódott a strucchús iránti kereslet Nyugat-Európában. Svájc az egyik fő fogyasztó, de Angliában, Németországban, Franciaországban és Olaszországban is szívesen fogyasztják.
A hajdúsági Monostorpályiban tavaly nyáron vettek struccokat a Start munkaprogram révén, a karám létrehozásával és a takarmánnyal együtt mintegy 15 millió forint támogatást kaptak. Juhász Péter, a település jegyzője azt mondta, a tenyésztést folytatják, mert ez munkalehetőséget is jelent a közmunkásoknak. Elmondta, más hajdúsági települések is fontolgatják a strucctenyésztést.
Benk Ákos, a Szegedi Tudományegyetem mezőgazdasági karának adjunktusa a lapnak arról beszélt, hogy csaknem húsz éve foglalkoznak Magyarországon strucctenyésztéssel. Sokan azért vágtak bele a tenyészésbe, mert az állat igénytelen, lucernát, szemes takarmányt is eszik, továbbá bírja a hideg telet. A 100-110 kilogrammos futómadár húsa értékesíthető, bőre vetekszik a krokodiléval.

