Becsült olvasási idő: 0 perc
Május 22-én lesz az első vasárnap, amikor kinyit az IKEA

A törvényi lehetőségek értelmében és vásárlók visszajelzései alapján az IKEA azt a döntést hozta, hogy, 2016. május 22-től 9-21 óráig várja látogatóit a hét minden napján.

Alaposan megvizsgálva a lehetőségeket és a törvény előírásait, az IKEA 2016. május 22-étől kezdve immár a hét minden napján nyitva tartja 9 és 21 óra között budapesti és budaörsi áruházait.

„Azért esett erre a dátumra a választás, hogy a munka törvénykönyvében meghatározott módon, időben értesíthessük munkatársainkat, valamint, hogy minden érintett felkészülhessen a változásokra. Ehhez kapcsolódva minden, korábban érvényben lévő körülményt visszaállítunk, beleértve a munkatársak munkavégzéshez kapcsolódó pótlékait is” – mondta Varga-Nagy Eszter, az IKEA PR-vezetője.

A vásárlók az első vasárnapi nyitás napjáig, május 21-ig az eddigiekben-érvényben lévő, 9-22 órás nyitva tartás szerint látogathatják budapesti és budaörsi áruházakat hétfőtől szombatig.