A húsz nyelven elérhető applikáció lényege, hogy bárki kreatív és egyedi módon hívhassa találkára szíve választottját, hiszen a program 640 féle meghívást tesz lehetővé. Három lépésben, szinte 1 perc alatt készíthetünk a választott számára egyedi dalt, amiben elhívjuk struccogolni, bélyeg gyűjteményt nézegetni, szülőkkel találkozni; szándék és vérmérséklet szerint.
A hazai felhasználók véleménye szerint a legjobb randevú egy romantikus vacsora, hiszen a
legtöbb meghívás erre szólt. A képzeletbeli dobogó második fokán mozi, harmadikon pedig a „kisípolás” áll (mindenkinek fantáziájára bízva). Ez kissé ellentmond a nemzetközi eredménynek, ahol a kisípolás nyert a bowling és a karaoké előtt. A külföldi meghívások alapján elmondható, hogy globálisan a vacsora és a bélyegalbum-nézegetés a legcikibb randi – függetlenül attól, hogy nőt vagy férfit hívunk-e el.
A kampány különlegessége volt egy 9 órás élő Youtube-os rendezvény is, amelyet világszerte több mint 350 000 ember nézett az interneten keresztül. Az eseményen a
Heineken legújabb reklámjából is ismert zenekar élőben szerenádozott azok nevében, akik igényüket elküldték Twitteren vagy Facebookon. Az internetes élő showban Skype-on keresztül bekapcsolták a dalt küldő és azt fogadó személyt is, akikkel a show házigazdája el is beszélgetett. Az online eseményen így 45 teljesen egyedi szerenád hangzott el. A Youtube-on nézhető élő szerenádokat közel tíz órán keresztül játszotta a zenekar, így amellett, hogy egy különleges applikáció-promóció, talán a világ leghosszabb reklámja is ez volt.
Az alkalmazás még elérhető, így ha valaki egy igazán emlékezetes, egyedi módon szeretné elhívni álmai nőjét, vagy férfiját egy találkozóra, az megteheti a http://apps.facebook.com/heinekenserenade/oldalon lévő alkalmazással.

