Benedek Eszter a Magyar Termék Nonprofit Kft. ügyvezetője a Budaörsön tartott sajtótájékoztatón bejelentette azt is, hogy újraindul a cég Vedd a hazait! Védd a hazait! kampánya.
Tavaly több mint 230 gyártó ötezer árucikkén használta a védjegyet, és a 2020-as adatokkal összehasonlítva 2022 végére közel 30 százalékkal nőtt a védjegyhasználók tábora.
A budaörsi Auchan áruházban tartott sajtótájékoztatón az ügyvezető beszámolt arról is, hogy az először 2020-ban, a koronavírus-járvány idején indult Vedd a hazait! Védd a hazait! kampányukban már 100 cég vesz részt, amelyek közül többen a Magyar Termék védjegyet is használják. Az idén tavasszal ismét elindított akció egyik állomásaként a Naszálytej Zrt. új, a kampány üzenetét közvetítő csomagolással jelenik meg az Auchan üzletek polcain.
A kampány újraindítását egyebek mellett az indokolta, hogy a gazdasági helyzet az utóbbi hónapokban a három évvel ezelőtti időszakhoz képest is összetettebb. "Szeretnének a hazai gyártók helyzetén kézzelfoghatóan javítani és jobb helyzetbe hozni őket" - fogalmazott az ügyvezető.
Elmondta, hogy a tavaly év végén 16 000 ember megkérdezésével készített online kutatás eredményei alapján a vásárlók számára az árkérdés a korábbiaknál is nagyobb hangsúlyt kap, ugyanakkor "egyértelműen kiderült, hogy szinte minden fogyasztó (96 százalék) számára fontos, hogy a kereskedelmi láncok polcain minél több magyar termékből tudjanak választani, vagyis nem mondanak le a hazai árukról".
MTI
Borítókép forrása: Adobe Stock


