Becsült olvasási idő: 0 perc
Meghosszabbították az élelmiszerlánc-felügyeleti díj bevallási határidejét

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) 2012. június 30-ig – mulasztási bírság kivetése nélkül – elfogadja az élelmiszerlánc-felügyeleti díj kapcsán beküldött bevallásokat, illetve ugyanezen időpontig lehetőséget biztosít a már beküldött bevallások módosítására is.

Az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat az idén első alkalommal kell bevallani és megfizetni. A NÉBIH ügyfélszolgálatára érkezett kérdések, észrevételek alapján a Hivatal biztosítani kívánja az ügyfelek számára adataik pontosítását, kiegészítését, pótlását. A július 31-ei befizetési határidő azonban nem módosul.

nébihA NÉBIH ismételten felhívja az élelmiszerlánc valamennyi szereplőjének figyelmét (legyen szó akár termelőről, feldolgozóról, kis- vagy nagykereskedőről, szállítmányozóról, vendéglátóról), hogy a jogszabályok és a Hivatal honlapján elérhető információk alapján ellenőrizzék, hogy nem tartoznak-e a díjfizetésre kötelezettek körébe.

További információk: www.nebih.gov.hu, illetve [email protected]

A NÉBIH elnöke előad június 6-án Balatonfüreden, az Élelmiszer Szakma Napján.