Csehországban a sör évszázadok óta nemzeti ital. A csehek sör iránti szeretetét jól bizonyítja, hogy a Magyarországnál 15 ezer négyzetkilométerrel kisebb területű, de közel 1 millióval több lakosú országban 19 millió hektoliter feletti mennyiségben főznek sört, ami közel háromszorosa a hazai termelésnek. Ugyan a sörfogyasztás globálisan csökkenő tendenciát mutat – Csehországban az egy főre jutó sörfogyasztás 166 liter/évről visszaesett 140 liter/évre az elmúlt 25 évben, míg Magyarországon közel 40 literrel csökkent az emberek éves sörfogyasztása ugyanezen időszak alatt –a prémium szegmens és ezen belül a cseh sör szegmens az utóbbi években növekedésnek indult.
Hazánkban a Krušovice nevét sokáig csak a Csehországba látogató turisták ismerték. A sört a kilencvenes évek végén kezdték el Magyarországra importálni, és ez által a királyok söreként is ismert Krušovice a hazai piacon is egyre nagyobb teret hódított.
„A HEINEKEN csoport 2007-ben vásárolta fel a Krušovice márkát, amely már akkor világszerte közkedvelt volt a fogyasztók körében. Csehország egyik legkedveltebb sörét a HEINEKEN immár itthon is forgalmazza, mellyel az a célunk, hogy az egyre több cseh sört kedvelő fogyasztónak is kedvezzünk” – mondta Harsányi Zsófia, a Krušovice márkamenedzsere.
A Krušovice hordós, palackos és dobozos kiszerelésben érhető el a HEINEKEN Hungária kiskereskedelmi és vendéglátó partnereinél. Az aranyszínű Krušovice Světlé könnyen fogyasztható és üdítő sör minden alkalomra. A testes és lágyan komlós Krušovice Černé megfelelő választás mindazoknak, akik a különleges, jellegzetes ízű söröket kedvelik.

