A pénzintézet az év első két hónapjában 16 százalékkal több személyi kölcsönre kötött szerződést, a folyósítások összege pedig 33 százalékkal nőtt éves összevetésben, valamint 1,5 millió forintra emelkedett a folyósított személyi kölcsönök átlagos összege. Mind az ügyfélpontokon, mind az online igényléseknél két számjegyű bővülés látható.
“Számítottunk arra, hogy nagyobb lesz az érdeklődés a személyi kölcsönök iránt az idei év elején: ez főként a javuló gazdasági környezetnek és a kamatok csökkenésének köszönhető” - mondta Árva András, a K&H lakossági szegmensért felelős marketingvezetője.
Két számjegyű többlet
Az év első két hónapjában a K&H 16 százalékkal több személyikölcsön-szerződést kötött az igénylőkkel. Ennek eredményeként a hozzájuk kötődő folyósított összeg 33 százalékkal nőtt. Így a személyi kölcsönök átlagösszege jelentősen, 1,3 millióról 1,5 millió forintra, azaz 13 százalékkal nőtt. Az igénylések száma a darabszámot nézve 14, a volument tekintve 28 százalékkal nőtt a pénzintézetnél.
Mind az ügyfélpontokon, mind pedig az online értékesítési csatornán jelentős volt a növekedés. A bankfiókokban megkötött személyi kölcsönök esetében a folyósított összeg 50 százalékkal, a szerződések száma 34 százalékkal emelkedett.
Árva András elmondta, hogy a pénzintézet lakossági hitelállománya 2023-ban 4 százalékkal nőtt az előző évhez képest, míg az új folyósítások 33 százalékkal elmaradtak a 2022-es szinttől.
Ugyanakkor felemás volt a múlt év, 2023 második félévében ugyanis 71 százalékos fellendülés volt tapasztalható a gyenge kereslet által különösen sújtott első félévhez képest. A legfrissebb adatok alapján a lendület megmaradt az idei év elején.


