hirdetés
hirdetés
hirdetés
2021. június. 18., péntek - Arnold, Levente.
hirdetés

Megnyílhat az új Selyemút

Hat év után ismét egymásra talált Kína és Ukrajna. A két ország közti kereskedelmi kapcsolatok felvirágoztatása lehet az új Selyemút kezdete.

hirdetés

Viktor Janukovics ukrán elnök a hét második felében hivatalos látogatást tett Kínában. Utazásának legfőbb célja a Juscsenko-kormány alatt megromlott gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok fellendítése volt. A 13 pontos együttműködési megállapodás aláírásával ezt sikerült is elérnie, amely új távlatokat nyitott a bilaterális kapcsolatok terén.  A két ország közti kereskedelem volumenét 2012-re tízmilliárd dollárra szeretnék feltornázni.

Megállapodtak

Kína 950 millió dolláros kölcsönt nyújt Ukrajnának a Boriszpol nemzetközi repülőteret, illetve Kijevet összekötő 30 km hosszú vasútvonal és az azt kiszolgáló infrastruktúra kiépítésére. A beruházási projekt kínai kivitelezéssel a következő évben kezdődik és három évig tart majd. Szó esett továbbá a világ egyik legnagyobb logisztikai központjának megépítéséről is, ugyancsak Boriszpolnál, amely drasztikusan lerövidítené az árucikkek szállítási idejét Eurázsia egyik végéből a másikba.

Kölcsönös vízummentesség

Hongkong és Ukrajna többek között vámügyi együttműködésről és vízummentességről írt alá megállapodást. Az utóbbi értelmében november 3-tól hongkongi valamint ukrán útlevéllel rendelkező állampolgárok legfeljebb 14 napig vízum nélkül tartózkodhatnak a másik országban. Kínának ugyanolyan fontos a jó viszony fenntartása a FÁK második legnagyobb államával, mivel földrajzi fekvése miatt Ukrajna jelentheti az ázsiai nagyhatalom számára a kaput Európa felé.

(forrás: Kitekintő.hu)
hirdetés

Címkék

hirdetés

Nemzetközi FMCG hírek

Ne maradj le a nemzetközi FMCG hírekről és a legfrissebb szakmai újdonságokról. Minden külföldi FMCG - food és non food hír egy helyen, cégekről, üzletről és a környezetről nem csak szakembereknek.

 

hirdetés

Rovatoldalunkon bemutatjuk a legfrissebb ALDl-akciókat, termékinnovációkat, kedvezményes ajánlatokat - a kínálat folyamatosan frissül, ne maradj le egyről sem!

Árfigyelés, konkurenciafigyelés, akciófigyelés az interneten keresztül. A Storescanner az általuk figyelt áruházak termékeit hetente felméri és előfizetői számára elérhetővé tesszi a teljes választékot, a ki- és belistázott termékeket, aktuális árakat, árváltozásokat, az akciókat valamint az akciók darabaszámát. Egyedüliként rögzítik az akciók típusait is, valamint az akciós újságokban megjelenő gyártók és márkák számát és méreteit. Mostantól rendszeresen követhetők az aktualitások új rovatunkban!

ÉRDEKES HÍRED VAN?
KÜLDD EL NEKÜNK!

Az elmúlt években több mint ötszáz üzlet pályázott a díjra, közülük összesen mintegy 200-an kaptak elismerést, és használták "Az Év Boltja" díj logóját, ezzel is szemléltetve vásárlóik számára, hogy saját kategóriájában kiemelkedően magas szolgáltatást nyújtó üzletben vásárolnak.

Hívd fel magadra a figyelmet egy szakmai díjjal, és adj bizonyosságot a vásárlóknak arról, hogy Te gyártod, forgalmazod a kategóriájában legjobb, legízletesebb, leginnovatívabb mentes terméket az országban! Ez a lényege a Mentes-M versenynek!

hirdetés

Az Store Insider magazin kiadója hetedik alkalommal hirdette meg „Az Év Boltja” versenyt.

Informálódj és kérdezz a hatályos jogszabályokról! Szakértőkkel segítünk eligazodni a jogszabályok útvesztőjében. 2021.06.29. 10:00

Szerkesztőségi, független vagy márkázott podcastok, videók, dokusorozatok versenye.

A legjobb HR-kommunikációs megoldások versenye. Normál nevezési határidő: augusztus 19.