A UKTV brit televíziós társaság új streaming szolgáltatása a U, nemrégiben készült tanulmányából kiderül, hogy Nagy-Britannia szinte a tévéfüggők nemzete: a britek évente több mint három és fél hetet töltenek tévézéssel – összesen négy és fél évet életük során - számol be a famouscampaigns.com. A magyarok is tévés nemzet: 2022-ben átlagosan kilenc per híján napi öt órát töltött egy átlagos magyar a tévé előtt. A britek azonban megelőztek bennünket egyvalamiben: ez pedig a tévé előtti étkezés. A tanulmány feltárta, hogy a britek 93%-a vacsorázott már a tévé előtt. Nem kivétel a tévés étkezések alól a vasárnapi sült, de a karácsonyi vacsora sem!
Ez a kutatás érlelte meg a gondolatot majd a tetteket is a londoni tévés platformnál, megnyitották a világ első ‘TV Dinners’ éttermét Londonban, ahol Dr. Stuart Farrimond élelmiszerkutató által gondosan összeállított menüt kínálnak az UKTV új streaming szolgáltatásának műsoraihoz. Az étlap célja: a TV-nézés és az étkezés élményének fokozása az ételek és a tévéműsorok megfelelő párosításával.
Farrimond elmondása szerint, kísérletei során kiderült, hogy például a tényeken alapuló és dokumentarista műsorokhoz a legjobban a nyugtató ételek párosulnak, amelyek elősegítik a tiszta gondolkodást. A komédia-jellegű vagy szórakoztató produkciókhoz - jelentsen ez bármit - hangulatjavító menüt társít; akciófilmekhez hozzáadott izgalomként intenzív ízeket javasol. Örökérvényű klasszikusokhoz pedig olyan hagyományos ételeket, amelyeket szeretünk és jól ismerünk.

Az étterem arcai az ír-kanadai humorista, Katherine Ryan és a brit tévés ikon, Shaun Williamson.
Dr. Stuart Farrimond, élelmiszer-tudományi szakértő elmondta: „A tény, hogy a tévés vacsorákat az 1950-es években ‘találták ki’, bizonyítja, hogy amióta a televízió az otthonunkban van, az előtt is étkeztünk. A jó étel és egy remek tévéműsor multiszenzoros élményt kínál - mondja Farrimond. Azáltal, hogy a legújabb íztudományi kutatásokat alkalmaztam az ingyenes U streaming platformon elérhető TV-műsorok választékára, olyan ételeket dolgoztam ki, amelyeknek – akár egy jól ismert klasszikust, akár egy izgalmas krimit nézünk – az a céljuk, hogy fokozzák a TV-nézési élményt.”
“Kilóg a lóláb” - fogalmazott megkérdezett dietetikusunk, akinek a véleménye nem meglepő módon az, hogy a koncepció nem csak szakmaiatlan, hanem irreális és lehetetlen. Ahogy elmondta persze vannak ételek és összetevők, amelyek élénkítenek, ilyen lehet például egy chillivel fűszerezett étel, vagy a koffein, de komplett menüsorokat összeállítani, melyek a fenti állapotokat idézik elő szinte lehetetlen. A jó minőségű csokoládé például emeli ugyan az endorfin szintet, vagy épp a dió és általában az omega3 zsírsavat tartalmazó ételek fokozzák az agyi tevékenységet, de ugyanezek komplett ételekről, menükről már nem mondhatóak el.


