Belátta a kormány, hogy a több milliárd forintos veszteséget termelő kereskedőházi rendszer tarthatatlan, ezért világszerte, több tucat országban bezárja a kereskedelmi kirendeltségeket – értesült a 24.hu.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium fennhatósága alá tartozó Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. egybeolvad leányvállalatával, a fúzióból pedig egy új társaság jön létre HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség Nonprofit Zrt. néven.
A külügyminisztérium tájékoztatása szerint az új társaság irányítása alatt a jövőben – a nemzetközi trendeket követve – az eddiginél kisebb számú, területileg és ágazatilag fókuszált exportfejlesztési ügynökségek, úgy nevezett Exportfejlesztési és Promóciós Központok jönnek létre.
A jelenlegi tervek szerint mindössze 5 ilyen központ lesz.
Vagyis az eddigi, több milliárd forintért kialakított kereskedőházi rendszer megszűnik. Ami azt is jelenti, hogy még ennél is több kirendeltséget zárnak be, hiszen több országban – mint az Egyesült Államok vagy Kína – több irodát is kialakítottak. Igaz, olyan is volt, amit már korábbi hírek szerint bezártak, mint az oroszországi kereskedőházat, ám azt nemrég újranyitották – legalábbis a közbeszerzési értesítő alapján. A kereskedőházak honlapja jelenleg 41 partnerországot sorol fel.

