Becsült olvasási idő: 1 perc
Megváltozik a Toblerone ikonikus alakja

A világ egyik legikonikusabb formájú csokija alakot vált, legalábbis Nagy-Britanniában – számol be az Index. A Toblerone gyártója ugyanis úgy döntött, hogy gazdasági okokból újratervezi a csokit, amiben így kevesebb lesz a hegy, és kevesebb a csoki is.

A Toblerone gyártója úgy döntött, hogy gazdasági okokból újratervezi a csokit, amiben így kevesebb lesz a hegy, vagyis a csokoládé, és több a völgy, vagyis a foghíj.A változás az édességet gyártó Mondelez szerint a Nagy-Britanniában gyártott és forgalmazott csokikat érinti, azt a cég szóvivői egyelőre nem tisztázták, hogy a más európai országokban kapható csokoládék is megváltoznak-e. 

A legendás csokoládé új verziója úgy néz ki, mintha minden második csúcsot - összesen 20-40 gramm csokit - kiszedték volna - számol be az Index. A Mondelez közleménye szerint megdrágultak a csoki alapanyagai, így a cégnek mindenképpen valamilyen takarékossági intézkedést kellett bevezetnie. Két választásuk volt: vagy drágábban adják mostantól a Tobleronét, vagy jön a redizájn, és kevesebb csokit adnak el ugyanannyiért. 


A Toblerone alapanyagait drágábban tudja beszerezni a cég, mivel a font az elmúlt időben sokat vesztett az értékéből más valutákkal szemben. A Mondelez szóvivői állítják, hogy a változásért nem a brexit a felelős.