Becsült olvasási idő: 6 perc
Melyek az aktuális trendek a plázákban?

A Magyar Bevásárlóközpontok Szövetsége immár második alkalommal szervezte meg kétnapos szakmai konferenciáját. A konferencián résztvevő 170 szakember számára 14 előadást és 6 kerekasztal-beszélgetést szerveztek a rendezők.

Az idei év újdonsága volt, hogy több neves nemzetközi előadó is volt, akik aktuális képet adtak például a gyorsan változó vásárlási szokásokról és az azokra történő reagálásról legfrissebb német példákon keresztül, illetve pontos képet kaptak az osztrák piacról, illetve a hazánkban jelen lévő legnagyobb hipermarketlánc vezető szakembere osztott meg információkat és mutatta be a hipermarketek legújabb tervezési trendjeit.

A hazai szakemberek előadásaival és kerekasztal-beszélgetések témáival a Magyarországon végbemenő változások elemzésére került sor.

Természetesen az egyik legaktuálisabb téma a kereskedelemben történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvény visszavonása, annak bevezetése és az első tapasztalatok voltak.

I.    Elfelejthetjük-e a vasárnapi zárvatartást? címmel több előadás és kerekasztal-beszélgetés is zajlott. Az előadások aktuális képet rajzoltak a magyar kereskedelem helyzetéről, jövőképéről. A kerekasztal-beszélgetésen több, hazánkban jelen lévő, meghatározó kereskedelmi és vendéglátó-ipari cég vezetője osztotta meg a hallgatósággal az első tapasztalatokat. Az előadások és a kerekasztal-beszélgetések legfontosabb üzenetei:

-    Konferencia minden résztvevője üdvözli, és örül az újbóli nyitás lehetőségének.  

-    a felkészülésre megint igen rövid idő állt rendelkezésre (tulajdonképpen pár óra) érthetetlen volt ez a bevezetési intenzitás, a piac szereplői inkább elfogadtak volna egy akár pár héttel későbbi hatálybalépési időpontot, annak érdekében, hogy az újratervezésre (munkaerő, árukészlet, bejelentési kötelezettség, stb.) több idő álljon rendelkezésre.

-    A második olyan vasárnapon vagyunk túl, amikor már nyitva lehetett lenni és volt olyan bevásárlóközpont, ahol 100% volt a megnyitott boltok száma és a korábbi látogatószám is visszarendeződött. A piac szereplő azonban megosztottak ebben a kérdésben, van olyan vélemény miszerint hosszabb időt vesz igénybe a visszarendeződés, mások szerint gyorsan meg fog történni. Ez függ a bevásárlóközpont adott városban lévő pozíciójától és a helyi vásárlási szokásoktól.

-    egybehangzó vélemény volt az erőteljes munkaerő-hiány és azon belül is a szakképzett munkaerő hiánya. Szakemberek szerint a boltok vasárnapi újranyitásához országos szinten várhatóan több ezer új munkavállalót kell felvenni (a bevásárlóközpontok üzleteinek kirakatában egyre gyakoribbak az álláshirdetések), amely tény arra enged következtetni, hogy a kormányzati kommunikációval ellentétben a zárva tartás mégis csökkenést okozott a foglalkoztatottak esetében.

II.    A konferencia résztvevői a bevásárlóközpontokat érintő aktuális marketing, azon belül is a DOOH (digital out-of-home) világában megtalálható újdonságokról láthattak igen látványos és inspiráló előadást. Nagy hangsúlyt kap a kirakatok világában a transzparens LED falak térhódítása, mely figyelemfelkeltő, látványos és sokszor meghökkentő. Hasonló világújdonság az interaktív öltözőfülke, konkrét ruhapróba nélkül.

III.    Környezetpszichológia aspektusból is elemzést kaptak a résztvevők a bevásárlóközpontokról, mint a (hely)fogyasztás színtereiről. Azt gondolhatnánk, hogy itt nincs új a nap alatt, de tudományos megközelítésből igen érdekes és elgondolkodtató információkat kaptunk. Miért is szeretik a fiatalok a plázákat és alapjában véve miért is nem káros ez a számukra. A közösségi térként való használat teljesen elfogadott és népszerű a fialatok körében, akik itt az életkori sajátosságaiknak megfelelő környezetet találnak. Egyrészt társaik között vannak, de ugyanakkor nem kötelező a társas interakció. Egyébként is össztársadalmi jelenség mások megfigyelése.

IV.    Marketing témánál maradva a bevásárlóközpontok és kereskedő cég marketing szakembereinek és ügynökségek vezetőinek részvételével egy kerekasztal -beszélgetésen keresték a választ a vevőszerzés és megtartással kapcsolatos kérdésekre.
Ma egy friss kutatás alapján elmondható, hogy Magyarországon az emberek átlagosan napi 3 órát töltenek internetezéssel, amelyből 1,5 óra közösségi oldalon való időtöltést jelent és emellett átlagban 4 órát töltenek TV nézéssel.
-    Nehéz volt eldönteni, hogy a vevőszerzés, vagy a megtartás-e a nehezebb és melyikre van nagyobb szükség. Egyformán fontos mindkettő, de a vevő megtartás talán kicsit nehezebb. Több konkrét példán keresztül elemezték a résztvevők a téma fontosságát. A bevásárlóközpontok nagy többségére igaz, hogy kétfajta rendezvény a jellemző, egyik a már meglévő vásárlóiknak szól, a másikkal pedig új látogatókat kívánnak bevinni a bevásárlóközpontokba, akikből később potenciális vásárló lehet.

-    A lojalitás kialakítása fontos mind a bevásárlóközpont üzemeltetője, mind a kereskedők részére. Természetesen itt is szignifikáns a digitalizáció elterjedése, folyamatos újításokra van szükség annak érdekében, hogy az új generációk elérhetőek legyenek.

-    A résztvevők egyetértettek abban, - főleg a bérlők képviselői - hogy a széles körben elterjedt kuponozás szükséges rossz. Egy ördögi kör, melyből szeretne a kereskedő és a bevásárlóközpont is kilépni, azonban kényszerpályán mozognak, hiszen a vásárlók nagyon megszokták és igénylik, várják a kuponnapokat, a kereskedőknek pedig szükségük van arra a forgalom volumenre, mely a kuponnapokon realizálódik.

-    A résztvevők egyetértettek abban, hogy nincs hosszú távú lojalitás, azt állandóan „ápolni” kell, újabb és újabb inputokkal, ötletekkel.  

V.    A food-court trendek kerekasztal-beszélgetést nagy várakozás előzte meg. Ezen téma még nem volt terítéken az eddigi szakmai egyeztetéseken. Igen érdekes folyamatok zajlanak ezen a téren is. Várható, hogy a következő generáció igényei gyorsan és jelentősen változni fognak és erre a vendéglátóknak is fel kell készülniük:

-    minőségi javulás, választék bővítése,  gasztro-forradalom kialakulása

-    a résztvevők megállapították, hogy mivel egy bevásárlóközpontban adott a látogatók köre, akik a látogatásuk során nagy valószínűséggel enni-inni is fognak, így a vendéglátó-egységek nincsenek rákényszerülve az innovációra. Ennek hiányában kisebb-nagyobb eltérésekkel ugyanazon típusú éttermek vannak az ételudvarokon. Ennek némileg ellent mondanak azok a tények, hogy található olyan étterem lánc, amelyik az utcai éttermeit zárta be és ma már csak bevásárlóközpontokban található meg, ugyanakkor a megújulás folyamatos, jellemzően a nagy, nemzetközi brandek esetében.

-    a jellemzően a Budapesten zajló belvárosi gasztro-forradalom a résztvevők megállapításai szerint nincsen befolyással a bevásárlóközpontokban lévő vendéglátók forgalmára. Vidéken már árnyaltabb és összetettebb a helyzet.

-    Megállapításaik szerint – a világban végbemenő folyamatokkal megegyezően – a mobil eszközök (tablet, telefonok) erőteljes ütemben átveszik a piacvezető szerepet a hagyományos PC-ktől. Erre a vendéglátóknak, szolgáltatóknak is időben kell tudniuk reagálni, új technikai fejlesztésekkel.
A vendéglátásban is egyre markánsabb a mobil applikációkon történő rendelés és fizetés, akár házhozszállítás igénybevételével.

-    Hasonlóan a hagyományos értékesítésnél, az online vásárlás során is célkitűzés valamilyen szintű perszonalitás, a személyre szabott ajánlatok, (pl.: akár a név szerinti megszólítás).

-    A kerekasztal résztvevői egyhangúlag megállapították, hogy a vasárnapi boltzár hatására kialakult péntek délutáni és szombati tumultus próbára tette a kiszolgáló személyzetet és a rendelések gyors teljesítését. Bíznak abban, hogy minél előbb visszarendeződik a forgalom és ismét egyenletesebb eloszlás valósul meg.

VI.    E-kereskedelem

-    Hazai felmérés alapján 4 millió magyar vásárló használja az internetet. A teljes kiskereskedelmi piacon mintegy 3%-os volt 2015-ben az online kereskedelem részesedése. További intenzív növekedési fázis várható az elkövetkező években. (A legfejlettebb európai piacon, Angliában ez a részesedés már 12,5 %-os. )
-    Nemzetközi kutatások alátámasztják, hogy az online kereskedelem mellett párhuzamosan, még hosszabb távlatban sem fognak megszűnni a hagyományos üzletek.  Az emberek nagy része továbbra is igényli a vásárlási élményt és az áruk fizikai kipróbálását, átvételi lehetőséget. Új trend az un. multi-channel kereskedés. Online kereskedők is bemutatóterem jelleggel új boltokat nyitnak. Jó hír a bevásárlóközpontok számára, hogy fontosnak tartották a megkérdezettek (80%!), hogy ezen üzletek bevásárlóközpontokban legyenek.

-    Elengedhetetlen olyan weboldalak fejlesztése, melyek kompatibilisek minden eszközre. Többek között azért is mert a mobileszközök használata egyre elterjedtebb a hagyományos PC-kel szemben.  

-    Szignifikáns különbség az offline és az online értékesítés között, hogy az előbbinél eladói (személyes) értékesítés folyik, míg az utóbbinál előre fel kell készülni.

-    Az online és az offline értékesítést is ugyanolyan mértékben kell tudni fejleszteni.

-    Tapasztalati kijelentés volt, hogy kétféle kereskedő létezik, aki már értékesít online is, és aki még nem. Könnyen fennáll annak a veszélye, hogy aki nem lép az lemarad.

-    Az online kereskedelem igen komplex. A legmeghatározóbb eleme és a mozgatórugója a hatékony logisztika. Nagyobb webáruházakban több 10.000 termék frissül naponta, a részletes adatok, információk megosztása a termékről elengedhetetlen.

-    A résztvevők véleménye szerint 5 év múlva valószínű, hogy a forgalmuk 10%-a online csatornákon realizálódik, ami akár egy pár offline üzlet bezárását is eredményezheti.

-    A közösségi oldalaknak a vártnál nagyobb hatása van az értékesítésre.

-    A bolti átvételi lehetőség a bevásárlóközpontok egészére is jó hatással lehet.

-    Újabb és újabb innovációk megjelenése várható. Lojalitás ennél a rendszernél is meghatározó és támogatandó.

-    Ma már a kereskedelemről mindent tudni kell!!!