Az idei CSR Piac kiállítás annyiban különbözött a korábbiaktól, hogy ezúttal a vállalatok civil partnereikkel közösen az Európai Bizottság által alapított és 2013-ban először meghirdetett Európai CSR Díjért is versenyeztek. A kiállításon összesen 44 standon 33 vállalat és 28 civilszervezet osztotta meg az érdeklődőkkel a CSR-ben kialakított jó gyakorlatait, követendő megoldásait. A Piacra 64 CSR-intézkedéssel pályáztak a vállalatok. Legnépszerűbb pályázati témakörök a civil-vállalati együttműködés, az érintettek bevonása, az esélyegyenlőség, azon belül a családbarát megoldások esetei, valamint az önkéntes programok voltak. De a felelős beszállítói lánc és termékfejlesztés, valamint az innováció témakörében is érkeztek pályázatok.
A kiállítást Szalai Piroska, a rendezvény fővédnöke, a nők munkaerő-piaci helyzetének javításáért felelős miniszteri biztos és Prof. Dr. Kerekes Sándor, a Budapesti Corvinus Egyetem intézetigazgató egyetemi tanára nyitotta meg. „Jó, hogy vannak empatikus és fogékony vállalatok, és jó, hogy vannak professzionális civil szervezetek, amelyek ismerik a vállalatok működési logikáját, és olyan szolgáltatásokat tudnak számukra nyújtani, amelyek valóban mélyrehatóvá teszik az együttműködést. Így épülhetnek ki egy új gazdaság innovatív és életképes, fejlődőképes modelljei” - mondta nyitóbeszédében Szalai Piroska. Kerekes Sándor professzor nagyra értékelte a kiállítást, ahol „tanulhatnak egymástól a jó teljesítményt nyújtó vállalkozások, tanulhatnak azok, akik csak most kezdik felfedezni a vállalati kultúrának ezt a dimenzióját és talán azok is, akik nem is tudják, de valóban felelős vállalatként működnek a piacon.” Az Európai CSR Díjat a CSR Europe-pal karöltve megszervező Business in the Community szervezet észak-írországi leányszervezetének igazgató-helyettese, Gillian McKee köszöntőjében a magyar versenyzők felkészültségét, a programok eredetiségét méltatta.
Az idei CSR Piacon hét díjat adtak át:
- A Valóban Felelős Vállalat Díjat 2013-ban a Skanska Magyarország Ingatlan Kft. kapta.
- A 2013 Legkiválóbb CSR Megoldása Díjat a Dreher Sörgyárak Zrt. „Ésszel iszom, és ezt népszerűsítem” című programja nyerte el.
- A Kisvállalati Különdíjat a Bio-Drog-Berta Kft. érdemelte ki.
- A Környezettudatos Vállalatirányítási Különdíjat azSTKH Sopron és Térsége Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Kft. vihette haza.
- A Közönségdíjat a NOKIA Komárom Kft. Bridge programja kapta.

A CSR Piacot az Európai CSR Díjraaspiráló vállalatok versengése is színesítette. Rendkívül éles küzdelem alakult ki a kis- és középvállalati rövid listán szereplő három, és a nagyvállalati listán szereplő négy cég között. A döntőbe került, különböző jellegű, de egyaránt nagyhatású programokból a zsűrinek nehéz volt választania. Bár a díjat kategóriánként csak egy vállalat kaphatta meg, a többi döntős tevékenysége is elismerésre méltó. Így kkv kategóriában megosztott második helyezést érdemelt ki a Hill and Knowlton Hungary Kft. és az IFUA Nonprofit Partner Közhasznú Nonprofit Kft. Nagyvállalati kategóriában a dobogó második fokát a Nokia Komárom Kft., a Provident Pénzügyi Zrt. és a Telenor Magyarország Zrt. foglalhatja el.
Az Európai CSR Díj nagyvállalati kategóriájában a zsűri a E.ON Hungária Zrt. Háló programját tartotta a legjobbnak, így a június 25-i, Brüsszelben zajló felelős vállalatok európai seregszemléjén ők képviselhetik Magyarországot. Az E.ON Háló programjának célja a rezsifizetési nehézségekkel küszködő családok támogatása, amely lehetővé teszi az adósságcsapdából való kikerülést és a hatékony családi gazdálkodást. A zsűri véleménye szerint a Háló program az iparágban példaértékű, együttműködésen alapuló, rendszerszerű és ötletes tudatformáló intézkedés, amely más vállalatok által is adaptálható.
A kkv kategóriában Dr. Czinki László magánvállalkozó képviseli hazánkat az EU fővárosában. A Felelősségvállalás a jövő generációi érdekében című program célja, hogy környezettudatos neveléssel hozzájáruljon egy hagyományos óvodai nevelés körülményeinek és tartalmának gazdagításához, segítséget nyújtson a nevelés módszerének kidolgozásában, szakmai, infrastrukturális és anyagi feltételeinek megteremtésében a Nagykanizsai Attila úti Óvodában, példát mutatva más óvodák és nevelőintézetek számára.A zsűri véleménye szerint egyéni elköteleződésben, kitartásban, együttműködésben és társadalmi hasznosságban kiemelkedő a projekt.

A CSR Piacon kiállító vállalatok intézkedéseit és a résztvevő civil szervezeteket mutatja be a CSR Piac Katalógus, amely megrendelhető a KÖVET Egyesületnél. A www.csrpiac.hu honlapon pedig a közeljövőben elektronikus adatbázisban is elérhetőek lesznek a példamutató CSR-intézkedések.

